Erdélyi Digitális Tudománytár
Termés, 1942-1944

Az 1942-es őszi számmal Kolozsvárt indult irodalmi és művelődési folyóirat. Évente négy száma jelent meg (a négy évszakkal jelzetten), az 1944-es nyári számig. A szerkesztést a kiadványt létrehozó fiatal írók (Asztalos István, Bözödi György, Jékely Zoltán, Kiss Jenő és Szabédi László) olykor váltakozva, olykor együtt jegyezték. Kiadója Szentgericei Jakab Jenő, majd 1944-ben a Méhkas Diákszövetkezet volt. Tartalmát és irányulását tekintve egyaránt nemzedéki lapnak tekinthető: a harmincas évek második felében színre lépő, a kisebbségi élet keretei között nevelkedett erdélyi nemzedék lapjának, amely a bécsi döntés utáni történelmi helyzetben, annak kihívásaira válaszolva szólaltatta meg ennek a nemzedéknek a hangját. A lap történetéről bővebben itt.

Tartalomjegyzék