Erdélyi Digitális Tudománytár
Megyei Tükör, 1968–1989

1968 februárjának végén, Románia közigazgatási átszervezésekor, az egykori Háromszék területén létrehozott Kovászna megye hetilapjaként indult, felvállalva a Sepsiszentgyörgyön egykor megjelent lapelődök, így a Székely Nép örökségét. Alapító főszerkesztője, Dali Sándor korábban az Ifjúmunkás főszerkesztője volt, s ez döntő módon meghatározta az új lap munkatársi gárdájának kialakulását fiatal írókból-költőkből, akik egy-két esztendővel korábban fejezték be egyetemi tanulmányaikat. Periodicitása változó, székhelye Sepsiszentgyörgy. Utódlap: Háromszék. A lap történetéről bővebben itt.

Tartalomjegyzék
XII. Évfolyam