Erdélyi Digitális Tudománytár
ME.dok, 2006–

"A magyar hírlapírás 226. és az erdélyi lapszerkesztés 216. évében médiatudományi szakfolyóiratot indítunk Kolozsváron. Egy évtizeddel azután, hogy az első újságíró szakos évfolyam végzett a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen.
Tesszük ezt egy új intézmény alapkőletételének örömével. Az önálló Médiatudományi Tanszék kiépítésének reménységével. Egy majdani Sajtótudományi Kutatóközpont megteremtésének igényével. Vagyis: nem csupán a magunk – oktatók és diákok – eddigi és ezutáni médiaelemző munkáját akarjuk láthatóvá tenni – azt is, természetesen. De még inkább – ennek alapján – az erdélyi magyar sajtó történelmi útját. A „hatalomnélküliek hatalmáért” folytatott mindenkori küzdelmét. Feladatvállalásait az Európai Unió nemzetegységesítő távlatában. Válaszait a globalizálódó világ mindennapi kihívásaira. Miközben figyelünk a műfajteremtés korspecifikus sajátosságaira, a média és hatalom viszonyára, a sajtóetika megkerülhetetlen belső dimenzióira, a tájékoztatás és értékközvetítés egészséges összhangjára, a sajtó intézményrendszerének működésére, illetve működési zavaraira." Cseke Péter: Beköszöntő. ME.dok I. évf. 1 sz., 2006/1. Forrás.

Külső hivatkozás