Erdélyi Digitális Tudománytár
Látó, 1990-

Az 1989-es decemberi fordulat után Marosvásárhelyt lépett az Igaz Szó helyébe, mint a Romániai Írószövetség új szépirodalmi folyóirata. A saját keltezéssel évfolyamkezdő ~ címét Batsányi János A Látó c. verséről vette, mely a XVIII. század végén a francia forradalomtól a világ megújulását várta, hirdetve: "Uralkodjék köztünk ész, érdem, igazság Törvény s egyenlőség, s te, áldott szabadság!" A Deák Ferenc borítólapjával induló lap főszerkesztője Markó Béla, helyettese Jánosházy György, az 1991/5-ös számtól Gálfalvi György, szerkesztői Farkas Árpád, Káli István, Kovács András Ferenc, Láng Zsolt, Nemess László, tördelő szerkesztő Kuti Márta. Az 1990. januári első számban vezérhelyen találjuk Kányádi Sándor K. barátomnak c. versét, ezt szerzője még 1981-ben intézte Király Károlyhoz, aki már akkor szembefordult a diktatúrával, a marosvásárhelyi véres napokban pedig a megmozdult tömeg élére állt. A szám közli Páll Árpád egy ugyancsak eladdig nyilvánossághoz nem jutott beszélgetését Sütő Andrással, s két magyarra fordított verssel szerepel a bukaresti forradalomban jelentős szerepet vállalt Mircea Dinescu. A lap történetéről bővebben itt.

További lapszámok a folyóirat honlapján.

Repertórium 2008–2018

 

Tartalomjegyzék