Erdélyi Digitális Tudománytár
Brassói Lapok, 1895–1940

Politikai napilap, amely 1895. január 1-jén indult két kisebb lap, a Brassó és a Brassói Magyar Újság fúziójából. Első szerkesztője Hargittai Béla, kiadója Grünfeld Vilmos nyomdatulajdonos, aki a lap társtulajdonosa maradt egészen megszűnéséig, 1940-ig. A helyi jellegű lap jelentősége az első világháború után növekedett meg. Főszerkesztője 1919. január 2-től 1937 végéig Szele Béla, 1938. január 1-jétől 1940. augusztus 30-ig Kacsó Sándor, felelős szerkesztő Kocsis Béla, majd Kakassy Endre. A lap előbb konzervatív jellegű volt, és fenntartás nélkül támogatta az Országos Magyar Pártot. Politikai, közgazdasági, jogi, tudományos és sportcikkek, bő riportok mellett jelentős irodalmi és művészeti anyagot is közölt, főleg a vasárnapi számok mellékleteiben. Tárcaújság (1922), majd Vasárnapi Lapok címen (1932-33) külön irodalmi mellékletet adott ki. A lap történetéről bővebben itt.

 

A Brassói Lapok a Kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtár katalógusában P II 929 jelzettel érhető el. Az itt őrzött (nem teljes) sorozat digitális másolata 2023 július végéig folyamatosan kerül feltöltésre.

Tartalomjegyzék
január
február
március
április
május
június
július
augusztus
szeptember
október
november