Társadalmi-politikai-művelődési hetilap volt, mely 1970 és 2006 között jelent meg. Indulásakor a romániai Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács társadalmi-politikai-művelődési hetilapja volt, amely 1970. október 23-án indult Bukarestben. Alapító főszerkesztő Huszár Sándor, az 1983/44. számtól főszerkesztő Lázár Edit. Főszerkesztő-helyettesek: Gálfalvi Zsolt (1970–71), Földes László (1970–73), Márki Zoltán (1973–75), Horváth Andor (1975–83), az 1983/44. számtól Barabás István. Szerkesztőségi titkár az alapítástól 1986-ig Kovács András. A romániai magyar sajtó történetében az első olyan hetilap, amely – miként a havi folyóiratok közül a Korunk – rendszeresen foglalkozik a társadalmi és politikai élet, az irodalom, színjátszás, film, zene, képzőművészet mellett a közművelődés, történelemtudomány, műszaki és természettudományok időszerű kérdéseivel, nyomon kíséri a legfontosabb vitákat és megjelenő műveket akár a művészetek, akár a tudományok minden területéről. Indulásától kezdve (1974-ig 20 oldalas számokban) korszerű információkat közvetít Romániából és a nagyvilágból, a nyitottság és alkotó gondolkodás jegyében, a nemzetiségi életre és öntudatra eső erőteljes hangsúllyal. A lap történetéről bővebben itt.
A Hét társadalmi, kulturális bibliográfiája (1970–2006).
A Hét a Kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtár katalógusában P III 126 jelzettel érhető el.
A Hét , 1993 , 254
61. 12. szám , 1993-03-26 (4. oldal)
[...] Pápai Judit erősen gondolni kellett valakire, és ettől az illető meghalt. Gondolkozni kezdtem, hogy kit is küldjék a másvilágra (vagy a harmadikra? hisz a másik az álombéli volt). Nem jutott eszembe senki, senki olyan. Illetve valaki m égis... [...]
A Hét , 1993 , 254
62. 3. szám , 1993-01-22 (4. oldal)
[...] M ert óvszert kapni - természetesen - nem lehet Pápai Judit családsegítő központjának számításai szerint a létminimum szintjén élő családban napi pár szelet margarinos kenyeren, teán, híg leveseken, puliszkán, káposztán és paszulyfőzeléken tengődnek a [...]
A Hét , 1994 , XXV. Évfolyam
63. 34-35. szám , 1994-09-02 (13. oldal)
[...] Pápai Judit Meleg kilátások Van egyjó meg egy rossz hírünk. Ajó: a Nap sosemfog akkorára növekedni, hogy elpusztítsa a Földet. A rossz: kb. 1,1 milliárd év múlva afokozódó üvegházhatás következeiében aföldi élet elevenen megsül. [...]
A Hét , 1987 , 248
64. 1. szám , 1987-01-04 (10. oldal)
[...] Bedő Károly: Táplálkozási tanácsok • Rákosfalvy Zoltán: A mozgás olyan orvosság, amilyen nincs, nem is volt, nem is le s z ... a patikában 0 Pápai Judit: Minél később, annál jobb) • Hajós József: Etimológiai egyveleg az ősz harmóniája ürügyén • Horváth [...]
A Hét , 1993 , 254
65. 46. szám , 1993-12-17 (6. oldal)
[...] Pápai Judit I työrjeszm ékke^eattiuétteu Huszonegy évem szállt el, mint lepke, a huszonkettedik utánuk keresve hagyott itt hűtelen. Tündérmese-világ és gyermekkori álmok az emlékek ködében halkan rezonálnak. [...]
A Hét , 1993 , 254
66. 34. szám , 1993-09-24 (4. oldal)
[...] Pápai Judit [...]
A Hét , 1995 , 256
67. 7. szám , 1995-02-17 (4. oldal)
[...] Pápai Judit G 3 a M á m Hiába na, tetszik —nem tetszik, bele kell törődnünk, hogy a televízió a mass media királya. [...]
A Hét , 1994 , 255
68. 43. szám , 1994-10-28 (4. oldal)
[...] Pápai Judit . (""’Ţv""-")'....Y —-—* .v™ -.-.— .............. '..^-- [...]
A Hét , 1995 , 256
69. 29. szám , 1995-07-21 (4. oldal)
[...] Ez | rendjén is van eddig, csak arról nem vagyok meggyőződve, 1 Pápai Judit hogy erre ez a legjobb módszer. Ezeket a gyermekeket kizárják az ország minden tanintézetéből, nem folytathatják tanulmányaikat sem most, sem később. [...]
A Hét , 1996 , 257
70. 18. szám , 1996-05-03 (9. oldal)
[...] Pápai Judit B e s z é l j ü n k a n ő k r ő l ___ [...]
A Hét , 1986 , 247
71. 11. szám , 1986-03-13 (10. oldal)
[...] A mindennapi életben megnyilvánuló szervezési, döntési problémákat más-más oldalról vizsgálja Pápai Judit, Bíró Zoltán és Gagyi József. V égül hadd ragadjunk ki néhány m ondatot a m ellék letet gazdagító három sorozatból. [...]
A Hét , 1993 , 254
72. 7. szám , 1993-02-19 (6. oldal)
[...] Pápai Judit szel le akarnák nyeletni a berlini falat. - Én viszont azt álmodtam, hogy. [...]
A Hét , 1993 , 254
73. 5. szám , 1993-02-05 (6. oldal)
[...] Pápai Judit Most, hogy térségünkben m ár harmadik éve tombol a húzhúzás - ki kicsoda, micsoda volt, nem volt s ki mivé lesz s mije lesz régóta várom az alkalm at: feszültségem et levezetendő, csattanó választ lőni annak az állításnak a lába közé, amelyre [...]
A Hét , 1992 , XXIII. Évfolyam
74. 49-52. szám , 1992-12-25 (246. oldal)
[...] Bárányi Ferenccel, a z o r v o s t u d o m á n y o k d o k t o r á v a l , a r o m á n p a r l a m e n t i l l e t é k e s á l l a n d ó b i z o t t s á g á n a k e l n ö k é v e l Pápai Judit. • Fodor Sándor a z ú s z ó j é g t á b l á r ó l ü z e n [...]
A Hét , 1993 , XXIV. Évfolyam
75. 32. szám , 1993-09-10 (12. oldal)
[...] Pápai Judit 1993. szeptember 10. A HÉT 12 [...]
A Hét , 1994 , XXV. Évfolyam
76. 7. szám , 1994-02-18 (13. oldal)
[...] Pápai Judit fyizélqetéi Tudót litván apoúQizickolóquad 13 A HÉT 1994. február 18 [...]
A Hét , 1994 , XXV. Évfolyam
77. 23. szám , 1994-06-10 (12. oldal)
[...] Pápai Judit (Folytatás a l l . oldalról) Széchenyi felismerte azt is - mutat rá Fábián - hogy a német és szláv tengerben az erőszakos magyarosítás halálos veszélyt jelent a nemzetre nézve. A legkisebb erőszak is ellenhatást vált ki. [...]
A Hét , 1994 , XXV. Évfolyam
78. 45. szám , 1994-11-11 (13. oldal)
[...] Pápai Judit és ami ebből következik például az irigység, a gyűlölet, a bosszúvágy. Ezek természetes érzelmek, és csak akkor válnak betegessé, ha szubjektív vagy objektív okok m eggátolják leveze- tődésüket. [...]
A Hét , 1994 , XXV. Évfolyam
79. 50. szám , 1994-12-16 (13. oldal)
[...] Pápai Judit [...]
A Hét , 1995 , XXVI. Évfolyam
80. 11. szám , 1995-03-17 (13. oldal)
[...] Pápai Judit [...]