Erdélyi Digitális Tudománytár
Népi Egység, 1944–1948

"A Romániai Magyar Népi Szövetség napilapja, 1944. okt. 22-től 1948. márc. 1-ig jelent meg, előbb Brassóban, majd 1946 szeptemberétől kezdve Sepsiszentgyörgyön. Indulásától 1947. febr. 5-ig felelős szerkesztője Kurkó Gyárfás, az MNSZ országos elnöke. Noha az első 18 lapszámon Szemlér Ferenc főmunkatársként szerepelt, valójában egész brassói időszakában ő a lap tényleges főszerkesztője. A Sepsiszentgyörgyre való átköltöztetéskor a felelős szerkesztő Szabédi László lett, a Székely Nemzeti Múzeum akkori igazgatóőre s a Székely Mikó Kollégium tanára. Amikor ő 1947 őszén Kolozsvárra, a Bolyai Tudományegyetemre távozott, munkakörét a lap megszűnéséig Paál János vette át, akinek nevét azonban nem tüntették fel.

Brassói indulásakor a lap újra tömörítette az 1940 őszén betiltott Brassói Lapok több munkatársát, így Halász Sándort, Karács Andort, Kőműves Gézát. Munkatárs lett Szász István, Tiboldi Béla, Fekete Nagy Mihály, majd Holló Ernő, Babuczay György, Bujdosó Gyula. E lap hasábjain indult Beke György, Csíky József mindketten középiskolás diákként, továbbá a Budapestről Brassóba költöző Sipos Bella, aki újságírói munkája mellett összegyűjtötte a barcasági csángó folklórt, főleg a népmeséket. [...]

A Magyar Népi Szövetség politikai irányvonalát követve hasábjain mindvégig napirenden tartotta az erdélyi magyarság jogegyenlőségéért vívott küzdelmet, az anyanyelvű iskolák helyzetét, a magyar egyetem, a középiskolák, színházak, gazdasági és művelődési-társadalmi intézmények tevékenységét. Erőteljesen felkarolta a Székelyföld iparosításáért indított lényegében kudarcba fulladt mozgalmat. Az erdélyi magyarság sorskérdéseire keresték a választ publicisztikai írásaikban Balogh Edgár, Bányai László, Csákány Béla, Fekete Nagy Mihály, Halász Gyula, Sütő András és mások. [...]

Mikor 1947 májusában Luka László, vagyis Vasile Luca román pártvezető az Igazságban meghirdeti a harcot az "elvtelen magyar egység" ellen és ennek nyomán Kurkó Gyárfás, ellenkezése jeléül, kimarad a Magyar Népi Szövetség irányításából, majd az év őszén le is váltják, az egész MNSZ-sajtóban egyetlen éles tiltakozás hangzik el a magyarság ellen irányuló politikai kampány miatt, Szabédi László vezércikke (Népi és demokratikus magyar egység a Népi Egység 1947. máj. 31-i számában). [...]" Forrás és bővebb laptörténet: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon online https://kriterion.ro/glossary/nepi-egyseg.

A lap történetéről bővebben itt, a Magyar Népi Szövetségről itt és itt. Annotált cikk-bibliográfia.

A Népi Egység a Kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtár katalógusában P 1843 jelzettel érhető el.

 

 

 

Tartalomjegyzék