Nagyváradi Estilap

Nagyváradi Estilap, 1923–1930

1919 és 1940 között megjelent napilap Nagyváradon. Felelős szerkesztők: 1919–1928 Marton Manó, 1919–1926 Katona Béla, 1929–1940 Márton István. Kiadóhivatal: Hegedüs Hírlapiroda, laptulajdonos: 1938–39 Socrates S.A. és Estilap betéti Társaság. Nyomda: Sonnenfeld Adolf 1938-ig, utána Graphica. A lap címe 1930-tól Estilap. Forrás: Monoki István: A magyar időszaki sajtó a román uralom alatt 1919–1940.

"Marton (Manó) Kaposvárról került Erdélybe... Az ő újságírói pályája egybefonódik a nagyváradi újságírás legszebb és legromantikusabb éveivel. Ady Endre, Bíró Lajos, Krúdy Gyula, Nagy Endre ültek a nagyváradi szerkesztőségekben, akik később elhagyták az újságírói pályát, hogy mint írók érvényesülhessenek. Marton Manó, akiben viszont már pályája kezdetén számos írói érték pattant ki, híven kitartott az újságírás terhes hivatása mellett. [...] Marton hosszú ideig Sas Ede Nagyvárad című lapjánál dolgozott és amikor 1913-ban a Nagyváradnál újságírósztrájk tört ki, akkor Marton néhány újságírótémával kivonult a Nagyvárad szerkesztőségéből és Uj Nagyvárad címmel brilliáns délutáni típusú napilapot alapított. Az imperiumváltozás utáni időkben az Uj Nagyváradot gerinces magyar magatartása miatt a hatóságok beszüntették és ekkor Marton a Nagyváradi Estilap élére került, mint főszerkesztő, de lapja irányításában egyre kevésbé vehetett részt. Betegsége már évekkel ezelőtt elhatalmasodott, ugyannyira, hogy csak pár hónapot tölthetett évenként Nagyváradon, az év többi részét Olaszország és a budapesti szanatóriumok között volt kénytelen megosztani." Forrás: Marton Manó halála. Keleti Ujság, XI. évf. 293. sz., 1928. december 25. 5.

Horváth Imre: "A Nagyváradi Estilap – ahová 1927 őszén Berkes József, a lap riportere ajánlott – még a Marton Manó nevet viselte a homlokán. A kitűnő szerkesztő az első újságírósztrájk szervezője volt. Marton Manó már nem járt be a szerkesztőségbe, mikor odakerültem. Egy riport útján – mikor a Félix-fürdői vonatszerencsétlenséghez maga szaladt ki, hogy lapjának tudósítást szerezzen – bőrig ázott és halálos betegséget szerzett. Úri utcai lakásán nyugágyban fekve fogadott, hogy átnézze a fontosabb kéziratokat. A tüdőbaj végső stádiumában is minden iránt érdeklődött, utasításokat adott, és engem is nevelt. Az Estilapot helyette Erdős Iván szerkesztette, mindenki őhozzá fordult, mindent tőle kérdeztünk meg, talán életében egyszer sem volt futballmeccsen, de azért a labdarúgásról is tudott annyit, mint egy futballbíró. Erdős lexikális tudású, kiváló szerkesztő és újságíró volt. [...] Erdős „Návin“ kívül – az idősebb kollégák így nevezték – az Estilap nem bővelkedett jó tollú újságírókban – munkatársai csak a hírszerzésben voltak utolérhetetlenek. A száraz közgazdasági közlemények és pongyolán fogalmazott bűnügyi riportok között a „B. L.“ jelzésű cikkek mutatták: az „újságnak“ az íráshoz is köze van. Bárdos László – a „B. L.“ szignóval jelzett cikkek szerzője – kicsit fáradt, fátyolos hangon diktálta a nagyon is friss, a bulvárlap színvonalát emelői kritikáit, cikkeit és az akkori napilapokban elengedhetetlen „hírfejeket“." Forrás: Horváth Imre: Szitálatlan homok között megcsillanó aranyszemek. Igaz Szó, XIX. évf. 10. sz. (október). (539–544) 539–540.