„Szocziáldemokrata politikai havilap”. Megjelent minden hó elsején. (A) szerkesztőség és kiadóhivatal nagyon sokat változott: Fellegvári út 22. volt kezdetben, aztán huzamosabb ideig a Karolina tér 4., Ferenc József út 5., Ferenc József út 27. Tulajdonosa: Erdélyrészi Szociáldemokrata Párt. Felelős szerkesztői is egész sort tettek ki: Szilák Andor, László János, Tatai Gyula, Gönczi Ödön, Klein Jakab, Berkovics Izsák. Terjedelme: 8 oldal. (Az 1919-es évfolyam során terjedelme: 4 oldal.) 

Lapelőd: Erdélyi Munkáslap 1901, társlapja a Kolozsvári Munkás 1904–1908, folytatása: Küzdelem 1920–21.

[...] Mindkettő Kolozsvárt jelent meg, és e tény megerősíti azt a kijelentést, hogy habár Kolozsvárnak nem igazán volt fejlett nagyipara és gyáripara, munkássága sem volt még számos, de a szakszervezeti és politikai szervezkedéseknek a központjává vált. A két lap hasonló, mondhatom, hogy azonos struktúrát és hangnemet képviselt. Az Erdélyi Munkás ismét a nemzetközi szociáldemokrata programot vállalta fel, kiemelve, hogy a szociáldemokrata párt nemzetközi párt, amely minden ország elnyomottjaival együtt érez és együtt küzd. Maga a program sem változott az előzményekhez képest, vagyis az osztályharc szellemében kívánta folytatni aktivitását, végső céljának a tőkés termelési rendszer eltörlését, a munkásság felemelését tartotta. A politikai programcikkek mellett a munkásság helyzetének az ismertetése és elemzése volt a másik fő téma, felfedve a századelő bérmunkásainak nyomorát, nehéz helyzetét. A Kolozsvári Munkás megjelenését azzal indokolta, hogy az Erdélyi Munkás nem bírta az igényeket kielégíteni, szükség volt még egy munkáslapra. Kijelentette, hogy ugyanazt a programot vallja magáénak, és a legmesszebb menő agitációt ígérte kifejteni. A párthírek és az egyleti hírek a szervezkedés menetét ismertették, de a további szervezkedések szükségességét is megfogalmazták. Különösen azért, mert láthatóvá váltak a „társadalom bomlásának tünetei”. A széteső világban pedig a munkásságnak, a szocialista eszméket magukénak vallóknak össze kellett tartaniuk a végső siker érdekében, ennek okáért felszólították a munkásokat, hogy aki még nem tette, lépjen be a szakegyletekbe vagy szakszervezetekbe, a politikai harc folytán pedig a Szociáldemokrata Pártba is."

Forrás: Ilyés Sándor: Kolozsvári munkásklubok az 1950–1960-as években. Kriza János Néprajzi Társaság - Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár, 2013, 148–149.