Aradi Ujság, 1925–1939
Aradi napilap, megjelent minden munkanapon 1902-től 1940. május 31-ig. Az impériumváltás után felelős szerkesztője Vörös László, 1938-tól lapigazgató is, előtte a lapigazgató Havas Elemér. Rövid ideig 1938-ban a 4. és 74. szám között Franyó Zoltán volt a felelős szerkesztő. Felelős kiadója 1935 és 1938 között Fischer Mihály, 1938-ban rövid ideig Franyó Zoltán.
A lap tulajdonosa 1938-tól az aradi „Societate Anonimă pentru Editura Ziarelor Friss Ujság, Esti Ujság, Aradi Ujság și Bánáti Friss Ujság”. A nyomdai munkálatokat 1931-ig a „Corvin” végezte. Ezt követően az Aradi Újság saját nyomdája, majd 1935. évfolyamának 9. számától az 1936. évfolyam 15. számáig a Friss Újság nyomdája állította elő a lapot. Ezt követően ismét az Aradi Újság nyomdája 1938-ig, végül a „Tipografia de Presă” gondoskodott a nyomtatásról.
Formátuma az évek során változott (57×42 cm, 45×28 cm, majd 41×28 cm). Harminckilenc évfolyamot ért meg. Forrás: Monoki István: A magyar időszaki sajtó a román uralom alatt 1919–1940.
1926-tól 1935-ig hibás az évfolyam számozása: az 1925-ös 24.-ről hámat ugrott 27.-re, utána 1933-ig (34.) hibásan számozták, majd az évfolyamozást kétszer megismételve javították: 1934 (34.), 1935 (35.) és 1936 (35.).
"...Hírújságként működött, rövid híreket közölt a vastag címek alatt, a lényegre összpontosított; gyakran közölte a botrányos történéseket. A két világháború között sikeresen épített ki magának egy kisebb sajtókonszernt, számos nem csak aradi lap tartozott a szerkesztőség keze alá. Ezek közül helyi megjelenésű volt az Aradi Friss Újság (1919-1940), Hétfői Friss Újság (1930), Hétfői Újság (1930), Új Hírek (1929), részben helyinek minősült az Esti Újság (1927-1940, Temesváron jelent meg), szintén temesvári lap volt a Banat-i Friss Újság és megemlíthetjük még a Brassói Friss Újságot (1932-1936) is." Forrás (részletek ebből a kiadványból: Király András, Lehoczky Attila, Muntean Tibor, Puskel Péter, Ujj János: Arad halad! Fejezetek a város történetéből a XIX. század közepétől a XX. század elejéig. Arad, 2016.)
Az Aradi Ujság a Kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtár katalógusában a P II 928 jelzettel érhető el.
Tartalomjegyzék
január
február
április
május
június
július
augusztus
szeptember
október
november
december
