Erdélyi Digitális Tudománytár
Keresés
Szűkítők
A publikáció típusa
Évkör
Rendezés:
86975 találat, 0.29 másodperc alatt

Romániai Magyar Szó - Előre - Új Magyar Szó , 2005 , 1422

61941. 5172. szám , 2005-04-25  (3. oldal)

[...]  A kivizsgáló bizottság RMDSZ-tagja Kelemen Hunor képviselő, akit arra kértünk, - lapunk számára - nyújtson betekintést: hogyan járt el a bizottság a meghallgatások során, és arról is lebbentsefel a titkokfátylát, hogy valóban volt-e kemény cenzúra a két [...] Hogy ez csak most történhetett meg, az a kormányváltást követően létrejött új helyzet, az érintett gazdák (örökösök) kitartó erőfeszítése, Sepsiszentgyörgy polgármesterének kiállása, az RMDSZ küzdelme, az állami földtulajdont kezelő ügynökség hozzáállása [...]

Romániai Magyar Szó - Előre - Új Magyar Szó , 2005 , 1422

61942. 5211. szám , 2005-06-10  (8. oldal)

[...]  Azóta sairól hírhedt pártfőnöke eszmei irányzatával, úgy is, mint „boldogította” az RMDSZ-t és jómagámat ajelen pillanatig. aki ezeknek az elveknek minden körülmények között ér- A parlamenti algoritmus szerint ennek a pártnak járt ki a vényt akar szerezni [...] I Az RMDSz honatyái nem sietnek tóttá maoát szerelmi csalódása miatt (Ev. előterjeszteni a Székelyföld autonómiá- zilei). l Traian Basescu információja kórjáról szóló törvénytervezetet (Adevarul). rekt vblt: Hayssamot a 0742-es kártyáról l Az esztendő [...]

Romániai Magyar Szó - Előre - Új Magyar Szó , 2005 , 1422

61943. 5189. szám , 2005-05-19  (3. oldal)

[...]  A törvénytervezetben az RMDSZ zsaroló akcióját vélik felfedezni, az ország közvéleményét kívánják mozgósítani a kisebbségi törvénytervezetben foglalt jogkörök érvényre juttatása ellen. [...] Mint Vajda Pál RMDSZ-es polgármestertől megtudtuk, a víz szintje naponta 5-7 centimétert apad, az épületek falán mintegy 40-50 centi- méteres szintcsökkenés észlelhető. [...]

Romániai Magyar Szó - Előre - Új Magyar Szó , 2005 , 1422

61944. 5253. szám , 2005-07-22  (3. oldal)

[...]  Például az RMDSZ. Politikusaink jól meghatározott közösségi és egyéni érdeke is az volt, hogy ne legyenek előrehozott választások. [...] Erdőcsinádon a házigazda Lukácsi Szilamér református lelkész, akit azt is elmondta a helyi sajtónak, hogy a Maros Megyei Polgári Sző- vétség küldöttsége korábban Oteleken ^aJ^a ^ RMDSZ-es polgármesterrel, járt, ahol a romok eltakarításában se- a önkormányzat [...]

Romániai Magyar Szó - Előre - Új Magyar Szó , 2004 , 1421

61945. 4787. szám , 2004-03-26  (3. oldal)

[...]  -Nyilván tudta, hogy a román integrációs bizottságban a szenátor úr az RMDSZ-t képviseli... - A hozzám intézett kérdés is erre vall. Azt válaszoltam, hogy az erdélyi magyarság nagy megelégedéssel fogadta az autópálya megépítésének terveit. [...] De, íme, van közvetlen forrásunk is arról, hogyan gondolkozik, miként érvel Nicholson képviselőasszony: Eckstein Kovács Péter RMDSZ-szenátor, a román Parlament integrációs bizottságának tagja, aki több ízben is találkozott Emma Nicholson bárónővel. [...]

Romániai Magyar Szó - Előre - Új Magyar Szó , 2005 , 1422

61946. 5162. szám , 2005-04-15  (6. oldal)

[...]  Arra a kérdésre, hogy az autós tüntetés szervezése mennyiben kapcsolódik az alfalvi RMDSZ aláírásgyűjtési akciójához, szintén az utak érdekében. [...] Egyik helyi honatyánk épp a lobbit mondja az RMDSZ hatalmi szerepvállalása érvéül. Ez a j lényeg, légy a körön belül, mert akkor többet tudsz tenni az otthoniakért! [...]

Romániai Magyar Szó - Előre - Új Magyar Szó , 2003 , 1420

61947. 4393. szám , 2003-02-17  (7. oldal)

[...]  Az ünnepségen jelen volt a kormány brassói helytartója, Otílián Neagoe prefektus, valamint az RMDSZ és a SZDP vezetőségének képviselői. Az RMDSZ részéről a szervezetet Kovács Csaba Tibor képviselő és Szakái András ügyvezető elnök reprezentálták. [...]

Romániai Magyar Szó - Előre - Új Magyar Szó , 2003 , 1420

61948. 4409. szám , 2003-03-05  (8. oldal)

[...]  A püspök több ízben hangoztatta, hogy a rendezvényt nem az RMDSZ ellenében képzelik el, ó továbbra is tagja a szövetségnek, ugyanakkor meghívják a területi és helyi szervezeteket is. [...] Beszélt a szatmárnémeti RMDSZ-kong- resszus utáni fórummozgalom terjedéséről, mely szerinte spontánul történik. Ugyanakkor folytatják a státustörvény védelmében indított aláírásgyűjtésüket, a többi egyházzal és civil szervezetekkel közösen. [...]

Romániai Magyar Szó - Előre - Új Magyar Szó , 2003 , 1420

61949. 4395. szám , 2003-02-19  (3. oldal)

[...]  Mivel a konvent tagjai, a póttagokat is beleértve javaslatokat tehetnek a tervezettel kapcsolatban, az RMDSZ-szel egyetértve a szenátor javaslatokat fog előterjeszteni, melyek értelmében az emberi jogok fejezeténél tételesen is jelenjenek meg a nemzeti [...] Eckstein-Kovács Péter RMDSZ- szenátor múlt pénteki sajtótájékoztató- Btk. módosításának tervezetéről, alkotmányreformról és az Európai Unió alkotmányának tervezetéről volt szó. jan a az A román büntető törvénykönyvet az 1960-as évek közepén szerkesztették [...]

Romániai Magyar Szó - Előre - Új Magyar Szó , 2003 , 1420

61950. 4411. szám , 2003-03-07  (3. oldal)

[...]  Mezőgazdasági, Kertészeti Kiállítás és Vásár Március 15 a Drámai Színházban (Brassó / tóásó) • Március 15-én 19 órától a drámai Színházban szervezi meg az RMDSZ a szabadságharcról való megemlékezést egy kétrészes díszelőadás keretében, ahol helyi politikusok [...] A városi önkormányzat egyetlen jelenlevő képviselője, Halász Ferenc RMDSZ-es tanácsos azzal próbálta védeni a mundér becsületét, hogy a helyi önkormányzat jelentős összeget - hatmilliárd lejt - különített el költségvetéséből a színházépület rehabilitálására [...]

Romániai Magyar Szó - Előre - Új Magyar Szó , 2003 , 1420

61951. 4373. szám , 2003-01-28  (4. oldal)

[...]  (Szatmárnémeti / sike) • Ahogy közeledik a szatmárnémeti RMDSZ- rendezvény nyitánya, egy-egy ködbombát vagy riogató pedárdát is felröppentenek román kollégáink. [...] A legnagyobb példányszámú újság egyik utóbbi számának címoldalán közölte: az RMDSZ azt hiszi, kongresszusi ajándékba kapja Anderco polgár- mester letartóztatását! [...]

Romániai Magyar Szó - Előre - Új Magyar Szó , 2003 , 1420

61952. 4368. szám , 2003-01-23  (3. oldal)

[...]  Sajnáljuk, hogy az RMDSZ-tájé- koztató, amelyik a mi magánerdészeti és közbirtokossági szövetségeink megalakulásáról tudósított nem kerülhetett a közvélemény elé, mert egyszerűen nem jelentették meg. Tőke István. [...] Gyergyói), melyeknek vezetői (Tőke Ebben a megfeszített küzdelemben az István, Fodor György és Bajcsi István) RMDSZ részéről csupán dr. Becsek a közbirtokossági uniók elnökeivel Garda Dezső képviselő és dr. [...]

Romániai Magyar Szó - Előre - Új Magyar Szó , 2003 , 1420

61953. 4388. szám , 2003-02-12  (8. oldal)

[...]  Ez azon szervezeteket érinti, amelyek nem részesülnek finanszírozásban a pártokra és a választási kampányokra vonatkozó jogszabályok alapján, mint például az RMDSZ. [...] A döntést kommentálva Markó Béla, az RMDSZ elnöke korrekt döntésnek nevezte a hétfőit, hozzátéve: „Meg kell próbálnunk minél kevesebb katonát kitenni egy ilyen háborúnak, s arra kell törekedni, hogy segédalakulatokkal nyújtsunk támogatást”. [...]

Romániai Magyar Szó - Előre - Új Magyar Szó , 2003 , 1420

61954. 4389. szám , 2003-02-13  (3. oldal)

[...]  Övezetfejlesztési kérdésként is igen fontos a székelyföldi gazdaságfejlesztési törekvések körvonalazása, amelyről az RMDSZ közelmúltban zárult kongresszusának határozata is tételesen szól. [...] Szerencsére a megyei tanács és a Maros megyei RMDSZ-es képviselők, szenátorok jóvoltából Miron Mitrea miniszter csaknem 29 milliárdos összeget osztott le a megyének külön alapból arra a célra, hogy javuljon a megyei úthálózat minősége, és ebből 5 milliárd [...]

Romániai Magyar Szó - Előre - Új Magyar Szó , 2002 , 1419

61955. 4346. szám , 2002-12-24  (4. oldal)

[...]  Szent RMDSZ-fotó Györgv-napkor volt. Aki kígyófejet talál és a kalapja alá teszi s bemegy a templomba, kifigyelheti, melyik asz- szonv a boszorkány. A boszorkány úgy megy be a templomajtón, hogy férjen be. mozgatja a fejit. [...] - Nálunk nem olyan nagyon divat, hogy karácsonyra vágjunk disznót, inkább karácsony után. a románoknál szokás, náluk kötelező - válaszol Mihály bácsi. így néz ki szombaton kiosztott Ezüstfenyő díj. amelyet az idén alapítón az RMDSZ. [...]

Romániai Magyar Szó - Előre - Új Magyar Szó , 2002 , 1419

61956. 4348. szám , 2002-12-30  (3. oldal)

[...]  Kelemen Attila (az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke) azt a feltételezést, miszerint a következő helvhatósági vá- lasztáson dr. Dórin Florea lesz a szervezet marosvásárhelyi polgármesterjelöltje. [...] Az RMSZ megkérdezte: az egyszerű RMDSZ-tagok hogyan tehettek javaslatot a szövetségi program módosítására? A jelenlevők szerint ezt a megyei szervezeteken keresztül bárki megtehette, Névnap: Szilveszter. Egyéb névnapok: Ajándék. Donáta, Katalin. [...]

Romániai Magyar Szó - Előre - Új Magyar Szó , 2003 , 1420

61957. 4386. szám , 2003-02-10  (3. oldal)

[...]  A volt megvet pán.ap egesz úságolöaít szentelt Peíru § rasának amer, ten/eoeben ködösít, a úiareformmal kezdődően az 1990 '-tan földtörvények paragrafusait ke- e a tisztánlátást akada yezza mec -elszólítja az RMDSZ vezetőséget, "co.. ne a földtulajdon [...] A ' beszterceiek február 15-én rendezik a j farsangi batyusbált az elektrotechnikai I líceum termében: vendégük lesz Nagy Zsolt, az RMDSZ ügy vezető alelnöke ; is. Cegőtelkén február 22-én az éves ! [...]

Romániai Magyar Szó - Előre - Új Magyar Szó , 2003 , 1420

61958. 4387. szám , 2003-02-11  (5. oldal)

[...]  Vagyis igaza lett az RMDSZ- nek, hogy jó vagy valamivel jobb döntéseket csak kellően előkészítve lehet Parkolási mizéria, avagy: Nem halasztották el, hogy elhalaszthassák • • • (Marosvásárhely / bögözi) • ... érkezett üzenet szerkesztőségünkbe, mely arról [...] Az RMDSZ frakciója mindjárt javasolta, hogy egyrészt a döntéshez szükséges kellő adatok hiánya, másrészt a rendszert üzemeltető temesvári partner távolléte miatt (a szerződést érintő módosítások csak vele együtt hozhatók meg!) [...]

Romániai Magyar Szó - Előre - Új Magyar Szó , 2003 , 1420

61959. 4695. szám , 2003-12-19  (4. oldal)

[...]  RMDSZ- közleménv (Marosvásárhely / Dr. Kelemen Atilla hangszer elnök) • Az RMDSZ Maros megyei szervezete a marosvásárhelyi poígár- mester-jelölést kiemelt fontosságú ügyként kezeli. [...]

Romániai Magyar Szó - Előre - Új Magyar Szó , 2003 , 1420

61960. 4698. szám , 2003-12-22  (3. oldal)

[...]  . / Úszó kocsi Váradon Szilveszteri batvusbál (Lúgos / király) • A lugosi RMDSZ (Nagyvárad ballal • Nagyvára dón ismét a Sebes-Körösben landolt szervezésében Szilveszteri hagyo- egy személyautó, egy7 jeges téli für- mányos batvusbált rendeznek a Nép- [...] Gyula az RMDSZ megyei elnöke, az cséréiben részesültek. (Kinal György) i érdekvédelmi szervezet szenátorai és I parlamenti képviselői meg a Státus Kiadó igazgatója. Birtok József. Többen is méltatták a könyvet és szerzőjét. [...]

Keresési útmutató
  • Az egyszerű keresés a mezőbe írt összes kulcsszó figyelembevételével történik. Többszavú keresés esetében azokat a találatokat mutatja elől, amelyek a szavakat a mezőbe írt sorrendben tartalmazzák, és a szavak különálló előfordulása is gyakori a publikáció egyazon oldalán.

    A keresés finomítható. Teljes kifejezésre való keresés esetében a kifejezést idézőjelbe kell tenni. Többtagú tulajdonnévre történő keresésnél a teljes tulajdonnevet tegyük idézőjelbe (pl. "Benedek Elek", "Majláth Gusztáv Károly", "Kolozsvári Kereskedelmi Akadémia" stb.). A keresőmotor ékezetérzékeny, viszont a kis- és nagy kezdőbetűk között nem tesz különbséget.
  • Szűkítők használata
    A találatok szűkítése érdekében kérjük válassza ki a legördülő listákból a megfelelő publikáció típusát, illetve az évkört. Egy keresésnél mindössze egy évkör választható (ezt idővel jobbítjuk, és több évkör válik majd egyazon keresés alkalmával kijelölhetővé).
  • Találatok rendezése
    Relevancia: a találatok előfordulási gyakorisága egyazon oldalon.
    Dátum: a találatokat a publikációk megjelenési időrendjében mutatja.
  • A keresést indíthatjuk a Keres szóra való kattintással vagy az Enter billentyű segítségével.