Erdélyi Digitális Tudománytár
Keresés
Szűkítők
A publikáció típusa
Évkör
Rendezés:
86679 találat, 0.30 másodperc alatt

Háromszék , 2013 , 172

40161. 6990. szám , 2013-09-11  (2. oldal)

[...]  Strasbourgban is téma A Verespatakon tervezett, ciántechnológiájú arany- és ezüstbánya ellen emelt szót hétfőn késő este az Európai Parlament (EP) strasbour- gi plenáris ülésén Bánki Erik fideszes, Tabajdi Csaba MSZP-s, valamint Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő [...] indított eljárást a tanácsi határozat ellen, és az alapfokú bírói testület éppen emiatt érdemben nem is tárgyalta, hanem elutasította az indítványt. r HÍRSALÁTA T Az észak-erdélyi autópálya építésének folytatására tett ígéretet Victor Ponta tegnap az RMDSZ [...] Az RMDSZ az idén leállított erdélyi beruházások folytatását kérte a kormányfőtől, és azt is jelezte: a régióátszervezést burkolt formában sem tartja elfogadhatónak. „Ma már biztos, hogy közigazgatási régiók nem lesznek. [...]

Háromszék , 2013 , 172

40162. 6898. szám , 2013-05-25  (2. oldal)

[...]  Háromszékről kilencven küldött vesz részt az RMDSZ Csíkszeredái kongresszusán, köztük 36 polgármester-jelentette be tegnap Tamás Sándor, a szövetség háromszéki szervezetének elnöke, aki szerint az RMDSZ önkormányzati vezetői viszik a hátukon Székelyföld [...] ügyét, hiszen az MPP- nek és az EMNP-nek kevés a településvezetője. 23 éve először fordul elő, hogy a polgármesterek hivatalból jelennek meg az RMDSZ kongresszusán, ezt Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnökkel együtt javasoltuk - tette hozzá. [...]

Háromszék , 2013 , 172

40163. 6856. szám , 2013-04-03  (2. oldal)

[...]  Emiatt az RMDSZ Mikó Imre kisebbségijogvédelmi szolgálata újabb feljelentést tett a Diszkriminációellenes Tanácsnál - közölte Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára, aki szerint a szervezők, akik helytelenül és etikátlanul jártak el, hiszen a teremben több [...] Az RMDSZ a Román Kosárlabda Szövetségtől és a házigazda gyulafehérvári kosárlabdaklubtól is kivizsgálást és intézkedéseket követel. [...]

Háromszék , 2012 , 171

40164. 6780. szám , 2012-12-29  (2. oldal)

[...]  Magyar államtitkár a tanügynél Újabb államtitkári kinevezést kapott az oktatási minisztériumban Király András, az RMDSZ politikusa, aki eddig is a kisebbségi nyelveken szervezett közoktatásért felelt a tárcánál. [...] Bár május óta nem vesz részt a kormányban, az RMDSZ megállapodott a szociál-liberális kormánytöbbséggel, hogy kisebbségi ügyekért felelős államtitkárai - Király András oktatási államtitkár és Markó Attila, az Elnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtitkári [...] Markó Attila - aki képviselői mandátumot szerzett, s akinek utódjáról még nem született döntés - nyolc éve vezeti a kormányfőtitkárság részeként működő Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalát Mint mondta: „az RMDSZ ragaszkodik ehhez a hivatalhoz - már amennyire [...]

Háromszék , 2014 , 173

40165. 7200. szám , 2014-05-23  (1. oldal)

[...]  O R B Á N -K E L E M E N T A L Á L K O Z Ó Segítik egymást Az EP-választásokon az RMDSZ és a magyar kormánykoalíció kölcsönösen segíteni és támogatni fogja egymást - jelentette ki Orbán Viktor magyar kormányfő, a Fidesz elnöke tegnap Szatmárnémetiben, [...] Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón kifejtette: a Fidesz és az RMDSZ azt akarja, hogy az európai parlamenti választásokon az Európai Néppárt nyerjen, és ez csak akkor valósul meg, ha a két párt nagyon jó eredményeket ér el a [...]

Háromszék , 2015 , 174

40166. 7442. szám , 2015-03-12  (2. oldal)

[...]  Az RMDSZ politikai alelnöke a szavazás előtti felszólalásában rámutatott: visszaélésnek tartja, hogy az ügyészség egy más bizonyítékokkal alá nem támasztott, egyoldalas feljelentésre hivatkozva akarja ismét megnyitni vádemelés nélkül lezárt korábbi ügyét [...] Az RMDSZ politikai alelnöke megjegyezte, hogy a bíróság kizárólag a vádhatóságjelentése alapján, az érintett meghallgatása nélkül dönt az ügyek új- ranyitásáról, ezért - a védekezéshez való jog megtagadására hivatkozva - panaszt tett az ombudsmannál, [...] Az RMDSZ politikusát 2012-ben azzal gyanúsította a korrupcióellenes ügyészség, hogy 20 ezer euró értékű lakásfelújításért előnyös állami szerződésekhez juttatott egy szatmári üzletembert. [...]

Háromszék , 2015 , 174

40167. 7448. szám , 2015-03-19  (2. oldal)

[...]  ., c sü tö rtö k Rosszul alakulnak a választási törvények Nagy többséggel megszavazta az új pártfinanszírozási törvényt a képviselőház tegnap; egyedül az RMDSZ törvényhozói tartózkodtak. [...] A törvény hiányosságaira Márton Árpád, az RMDSZ frakcióvezető-helyettese mutatott rá a plénumban: szerinte az új rendelkezések sokkal zavarosabb helyzetet teremtenek a jelenleginél, és alkotmányellenesek is lehetnek. [...] Az RMDSZ a helyi közigazgatási törvény módosítását sem támogatja a kormányzópárt által előterjesztett formájában. [...]

Háromszék , 2014 , 173

40168. 7323. szám , 2014-10-16  (2. oldal)

[...]  Az úgynevezett stratégiai privatizációk 2009- ben kezdődött perében egy másik RMDSZ-es politikus, Kerekes Gábor volt ügyvezető alelnök nevére előzetes letar- tóztatási parancsot bocsátott ki a legfelsőbb bíróság, mivel a bírósági felügyeletet megszegve [...] közötti párbeszéd és megegyezés volt, hanem „egy olyan titkos paktum, melyet az elnyomó román hatalom által önkényesen kiválasztott politikusok a saját szakállukra, illetve az erdélyi magyarság rovására, bárminemű közösségi felhatalmazás nélkül, sőt, az RMDSZ [...] Tőkés szerint sem „a román uralkodó osztály, sem a közvetítésre vállalkozó PER, sem a megalkuvó RMDSZ nem érdemli meg bizalmunkat”, eredményt ígérő, hiteles párbeszéd csak úgy jöhet létre, ha az erdélyi magyar közszereplők előbb egyetértésre jutnak egymással [...]

Háromszék , 2015 , 174

40169. 7529. szám , 2015-06-27  (5. oldal)

[...]  SZEKERES ATTILA FELVÉTELE Lemeszelt felirat a gidófalvi községházán A felmérés A z RMDSZ ügyvezető elnöksége 2015. június derekán elhatározza, hogy felméri és orvosolja a nyelvi jogok használatában észlelhető hiányosságokat, megvizsgálja, milyen mértékben [...] Épp ezért is tartjuk kitűnő ötletnek az RMDSZ- kezdeményezést, remélve, nem silányul kampányfogássá, nem lesz kérészéletű. [...] Ha elkészül az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége által tervezett, a nyelvi jogok használatában észlelhető hiányosságok feltárása, azt fehér könyv form ájában el kell küldeni Strasbourgba és m ás fórum okra. [...]

Háromszék , 2015 , 174

40170. 7467. szám , 2015-04-10  (2. oldal)

[...]  Átszervezik a baráti RMDSZ-t HECSER LÁSZLÓ Akövetkező években a város és a hozzá tartozó falvak szervezeteit tömörítő választmány fogja alkotni a baráti RMDSZ vezető testületét. [...] „Az RMDSZ tisztségviselőit választottuk meg, de a résztvevők felszólalásai falugyűlés jelleget is adtak neki. [...]

Háromszék , 2015 , 174

40171. 7622. szám , 2015-10-14  (5. oldal)

[...]  Összefogás Marosvásárhelyért Hivatalosan csak november 7-e után dőlhet el, hogy milyen formában működik együtt az RMDSZ, az EMNPésaz M PPa közös marosvásárhelyi polgármesterjelölt választási győzelme érdekében. [...] Más forgatókönyv szerint csak a tanácsi lista lesz közös, a jelölt pedig az RMDSZ színeiben indul a megmérettetésen, azonban azt a lehetőséget ismérlegelik, hogyahárom párt külön listákat állítson, az EMNP és az MPP pedig feltétel nélkül támogassa az [...] RMDSZ-es színekbeninduló polgármesterjelöltet. [...]

Háromszék , 2016 , 175

40172. 7846. szám , 2016-07-13  (5. oldal)

[...]  Tőkés László sérelmezte ugyanakkor, hogy az RMDSZ Bihar, Szatmár és Szilágy megyei szervezete ellene foglalt állást, am ikor Csűry István püspök vélt kollaborációjá- ról először tett említést. [...] „Az RMDSZ-nek is figyelnie kellene arra, hogy kiket támogat, m ert ez nem szolidaritásvállalás, hanem cinkosság, bűnpártolás” - jelentette ki. [...] Az RMDSZ Bihar, Szatmár és Szilágy megyei szervezetei július 4-én közös nyilatkozatban szólították fel Tőkés Lászlót: „hagyja abba közösségünknek ártó, felelőtlen megnyilvánulásait, a köztiszteletben álló közösségi vezetők rágalmazását, különös tekintettel [...]

Háromszék , 2016 , 175

40173. 7841. szám , 2016-07-07  (5. oldal)

[...]  Az RMDSZ-es Tóth T ivadart a helyi ön korm ányzati te stü le t választotta alpolgárm esterré, m iu tá n a szövetség M aros m egyében a Szociáldem okrata Párttal k ö tö tt m egállapodást, és ennek köszönhetően vált a m egyei önkorm ányzat elnökévé Péter [...] Brassai Zsom bor, az RMDSZ M aros m egyei elnöke tö rté n e lm i fo rd u la tké n t je lle m ezte az alpolgárm ester-választást, hiszen a helyi m agyarság a rendszerváltozás után először szerzett tisztséget Segesvár vezetésében. [...] Az RMDSZ-nek az eddigi két ön korm ányzati képviselő h e lye tt h á rm a t sikerült b e ju tta tn ia az önkorm ányzatba, a hét szociáldem okrata képviselővel e g y ü tt pedig éppen hogy tö b bség et alkotnak. [...]

Háromszék , 2016 , 175

40174. 7914. szám , 2016-10-01  (9. oldal)

[...]  Márton és Lőrinczi 1989 után szerepet vállalt a magyarság politikai életében, előbbi a területi RMDSZ elnöki tisztjét töltötte be 1990-1991 között, Lőrinczi pedig a Petőfi Művelődési Társaság elnöke lett. [...] A romániai magyar személyiségek tára, aKi kicsoda 2000 a felsorolt 33 névből csak 14-et említ, ami a bukaresti magyar közösség és a helyi RMDSZ szervezet közti rossz kommunikáció tanújele. (...) [...] A Petőfi Társaság által kiadott három értesítőben sem említik a Demény által felsorolt vagy akár az általa kihagyott neveket, leszámítva néhány, az RMDSZ- ben felelős szerepet vállaló vagy felkérésre előadást tartó személyt. [...]

Háromszék , 2017 , 176

40175. 8188. szám , 2017-09-01  (5. oldal)

[...]  tervezés szakaszánál tartanak, ugyanis a helikopterleszállót a városházához tartozó parkolószavazáson való részvétel nem pártpolitikai, hanem nemzeti ügy, ezért arra kérik az erdélyi magyar állampolgárokat, hogy regisztráljanak akár az EMNP, akár az RMDSZ [...] Az RMDSZ és az általa működtetett Eurotrans Alapítvány korábban a Regisztráció.ro honlapot hozta létre ugyanerre a célra. [...] Hitelvesztés lehet a vége Nem é rt egyet Kelem en H unor RMDSZ-elnök az a d ótörvé nykönyv te rve ze tt m ódosításaival, am elyek szerinte az ország hitelvesztéséhez vezethetnek. [...]

Háromszék , 2017 , 176

40176. 8154. szám , 2017-07-22  (4. oldal)

[...]  HÉTVÉGÉ BELFÖLD R Ö VIDEN ■ Panaszttett azRMDSZ AKöztisztviselők Országos Ügynökségéhez fordul loan Jene kinevezése ügyében az RMDSZ - írja a szövetség tegnapi közleményében. [...] Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetejúnius végén jelezte először, hogy a tisztviselő kinevezése összeférhetetlen közéleti tevékenységével, hiszen loan Jene több alkalommal is tett nyilvánosan sértő és diszkriminatív megjegyzéseket a kisebbségek irányába. [...] Az RMDSZ a Mikó ImreJogvédelmi Szolgálat kolozsvári kirendeltségével közösen nyújtott be panaszt az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz, mely további kiegészítéseket kért a benyújtott panasz mellé, amelyeket a héten küldtek el Bukarestbe. [...]

Háromszék , 2017 , 176

40177. 8146. szám , 2017-07-13  (5. oldal)

[...]  vádhatóság tájékoztatása szerin t a kiválasztott védő jelenlétében Para nyíltan beismerte bűnösségét, és egyetért azzal, hogy három év felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtsák mi- 1 » Kelemen Hunor szerint az államfő akkor azt is elmondta, hogy az RMDSZ [...] Az RMDSZ elnöke úgy vélte, nem került rosszabb helyzetbe az erdélyi magyar érdekképviselet a június végi magyarellenes kampány után, m int amilyenben addig volt. Valószínűsítette, hogy folytatódik a baloldali kormánykoalíció parlamenti támogatása. [...] (Ziare.com) Para Lóránt az RMDSZ háromszéki szakpolitikusaként töltött be különböző tisztségeket bukaresti tárcáknál -többnyire Borbély László m iniszteri mandátumai idején -, korábban például a fejlesztési és lakásügyi m inisztérium igazgatója is volt [...]

Háromszék , 2017 , 176

40178. 8082. szám , 2017-04-26  (2. oldal)

[...]  Az RMDSZ nőszövetsége által javasolt tanácsos mindössze nyolc alkalommal voltjelen, semellett szakbizottsága munkáiban sem vett részt, emlékezetünk szerint egyetlen ülésen sem szólalt fel. Hasonlóképpen sokat hiányzott Incze István (öt alkalommal). [...] A kimutatás szerint az RMDSZ frakcióvezetője, Pál-Szilágyi Zoltán csak kétszer nem vett részt a tanács munkájában, ám a valóságban legalább kétszer - legutóbb éppen a költségvetés vitáját követően - megtörtént, hogy ülésközbenelment. [...] A testületi munkát legkomolyabban Nagy István független tanácstag, az RMDSZ-es Bíró Béla, G áspárJenő ésRáduly László vette, akik mindannyiszor jelen voltak, ahányszor atanácskozást meghirdették. káymentő A teljesítmény ára G eta a m agasban él - olvasható [...]

Háromszék , 2017 , 176

40179. 8105. szám , 2017-05-24  (1. oldal)

[...]  nekilátott az iratcsomók összeállításának- a program klasszikus, 6500 lejes értékjegyet biztosító változatával élne, de elvétve hibrid meghajtású járműért érdeklődők iselőfordulnak.» 3 KOZICAZCATASI TÖRVÉNY Bővítenék a nyelvi jogokat Benyújtottategnap az RMDSZ [...] Az RMDSZ ugyanakkor szankciók törvénybe iktatását is javasolja, melyekkel azokat az önkormányzatokat lehetne sújtani, amelyek nem tartják tiszteletben a nyelv- használati jogokat. [...] Az RMDSZ kiterjesztené azokn.ik áz intézményeknek a körét, amelyekben érvényesíteni kellene a több- nyelvűséget. [...]

Háromszék , 2018 , 177

40180. 8545. szám , 2018-11-08  (5. oldal)

[...]  RÖVIDEN ■ Emberéletek forognak kockán Napirend előtti felszólalásban fordult a környezetvédelmi tárcához tegnap Benkő Erika, az RMDSZ háromszéki parlamenti képviselője, a Kovászna megyében és főként Oltszemen emberéleteket fenyegető medveveszély elhárítását [...] K orodi A ttila, az RMDSZ képviselőházi frakció- vezetője nehezm ényezte, hogy a M entsétek m eg R om ániát Szövetség „csak szavazatszerző céllal szólítja m eg a m ag yar közösséget, hiszen a m ik o r a m agyarság jo g o s követeléseit a pa rla m e n [...] A m ódosítást, am e ly főké pp az orvo shiánn yal küzdő községeknek n y ú jth a t m egoldást, az RMDSZ, a Szociáldem okrata Párt, a N em zeti Liberális P árt és a M entsétek m eg R om ániát Szövetség p a rla m e n ti képviselőinek egy cso p o rtja d o [...]

Keresési útmutató
  • Az egyszerű keresés a mezőbe írt összes kulcsszó figyelembevételével történik. Többszavú keresés esetében azokat a találatokat mutatja elől, amelyek a szavakat a mezőbe írt sorrendben tartalmazzák, és a szavak különálló előfordulása is gyakori a publikáció egyazon oldalán.

    A keresés finomítható. Teljes kifejezésre való keresés esetében a kifejezést idézőjelbe kell tenni. Többtagú tulajdonnévre történő keresésnél a teljes tulajdonnevet tegyük idézőjelbe (pl. "Benedek Elek", "Majláth Gusztáv Károly", "Kolozsvári Kereskedelmi Akadémia" stb.). A keresőmotor ékezetérzékeny, viszont a kis- és nagy kezdőbetűk között nem tesz különbséget.
  • Szűkítők használata
    A találatok szűkítése érdekében kérjük válassza ki a legördülő listákból a megfelelő publikáció típusát, illetve az évkört. Egy keresésnél mindössze egy évkör választható (ezt idővel jobbítjuk, és több évkör válik majd egyazon keresés alkalmával kijelölhetővé).
  • Találatok rendezése
    Relevancia: a találatok előfordulási gyakorisága egyazon oldalon.
    Dátum: a találatokat a publikációk megjelenési időrendjében mutatja.
  • A keresést indíthatjuk a Keres szóra való kattintással vagy az Enter billentyű segítségével.