Erdélyi Digitális Tudománytár
Keresés
Szűkítők
A publikáció típusa
Évkör
Rendezés:
86975 találat, 0.17 másodperc alatt

Háromszék , 2009 , 168

29501. 5749. szám , 2009-08-10  (2. oldal)

[...]  Az MPP elnöke, miután vázolta az RMDSZ-en kívüli politikai kísérletek és megvalósítások rövid történetét, kijelentette, a magyar összefogás valójában egy paktum, és a lassan, de biztosan kibontakozó erdélyi többpártrendszer, tehát a demokrácia alapjának [...] Ki tehetné meg ezt jobban, mint a mandátummal rendelkező önkormányzati képviselők, a bejutott pártok képviselői (a mintegy 1800 tanácstag és polgármester 55 százaléka RMDSZ-es, 25 pedig MPP-s, a többi magyar független, illetve román pártok képviselője [...] Az SZNT elnöke szerint, sajnos, az RMDSZ-nek nem érdeke egy ilyen jelentőségű lépést megtenni, hiszen a kormányzásra készül, ezért kívánja egyszerű pártgyüléssé silá- nyítani a nagygyűlést. Toró T. [...] Tibor úgy látja, ha sikerül meggyőzni az RMDSZ-t,.hogy önkormányzati képviselői testületileg vegyenek részt, amit feltételekkel ugyan, de Markó Béla elfogadott (a feltétel például az, hogy az MPP elnöke ne vegyen részt), akkor áttörés lesz, hiszen húsz [...]

Háromszék , 2009 , 168

29502. 5834. szám , 2009-11-17  (2. oldal)

[...]  János BELFÖLD T Jobb vezetők lennénk A román politikusok nem fogják felvállalni az erdélyi magyarság érdekeit, az elnökválasztási kampány jelöltjei a román társadalom gondjaival sem törődnek, személyeskedő vitákat folytatnak egymással — hangzott el az RMDSZ [...] „Megcsömörlöttünk a politikától, de nem akarunk elfordulni tőle, hiszen felelősséget akarunk vállalni az erdélyi magyarságért” — mondta, és hozzátette: sokkal jobban ment ennek az országnak, amikor az RMDSZ ott volt a kormányban, miniszterei a legsikeresebbek [...] Erre emlékeztetett Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke is, volt területfejlesztési tárcavezető is, aki szerint „mi jobban el tudjuk vezetni ezt az országot, mint bárki más azok közül a románok közül, akik jelentkeztek”. [...] Kelemen Hunor hangsúlyozta: az RMDSZ csak olyat ígér választóinak, amit meg is lehet valósítani, amihez eszközöket is talál. Elsőbbsége van az egyénnek, a családnak, a közösségnek, és csak ezután következhet az állam, az intézmények. [...]

Háromszék , 2009 , 168

29503. 5838. szám , 2009-11-21  (2. oldal)

[...]  A vélemények megoszlanak, de a magyar szervezetek, az RMDSZ és az MPP egyaránt a jelenlegi rendszer megtartását tartja jobbnak, a szenátus jogkörének módosításával. [...] észlelt rendellenességeket a 112-es sürgősségi telefonszámon lehet jelenteni. „ (demeter) 2009. november 21., szom bat A lapos a csalási gyanú Az alapos csalási gyanúra és az előző választások hasonló tapasztalataira hivatkozva fokozott figyelmet kér az RMDSZ [...] Ebben a kérdésben az RMDSZ a jelenlegi szám megtartása mellett érvelt, az MPPjónak találná a csökkentést, úgy vélik, az EU-s gyakorlathoz képest Románia túlképviselt. [...] Ami pedig a leváltását illeti, a tanácsülésen szavazás lesz a kérdésben, az RMDSZ- frakció egymagában nem elég számos, hogy a beterjesztést megszavazza, szövetségeseket kell keresniük hozzá a román képviselőkből, magya- (folytatás az rázta az alpolgármester [...]

Háromszék , 2009 , 168

29504. 5681. szám , 2009-05-20  (2. oldal)

[...]  ., szerda Baróton is együtt (folytatás az első oldalról) Az RMDSZ cs EMNT választási listáján negyedik helyen szereplő Szilágyi Zsolt szerint az összefogás listája nem egyszerű együttműködési szerződés, hanem közös célokat, közös fellépést fogalmaz meg [...] Véleménye szerint azért maradtak oly sokan távol most (a 2007-es EP- választások alkalmával mind az RMDSZ-nek, mind Tőkés Lászlónak sikerült színültig megtöltenie a művelődési ház nagytermét — szerk. megj.), mert egyik oldalnak sem sikerült feldolgoznia [...] Garda Dezső volt RMDSZ- képviselőt, a t. [...] Ház panaszbizottságának egykori tagját, akit a tavalyi kampány során a szövetség ejtett, s nem jutott be a parlamentbe, de akiről sokan tudják, hogy elkeseredett harcot folytatott a Hargita megyei erdőletarolások haszonélvezői, köztük RMDSZ- politikusok [...]

Háromszék , 2009 , 168

29505. 5785. szám , 2009-09-21  (8. oldal)

[...]  Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének belvárosi körzete ma 17 órátóltartjatisztújítóközgyűlését a Martinovics Ignác utca 2. szám alatt (RMDSZ-székház). [...] A körzetekhez tartozó utcák listája a sepsiszéntgyöigyi RMDSZ honlapján (www.sepsirmdsz.ro) a Képviseletek/Sepsiszentgyörgy Tanács RMDSZ Frakciója címszó alatt vagy a székházban tanulmányozható. [...]

Háromszék , 2009 , 168

29506. 5727. szám , 2009-07-15  (5. oldal)

[...]  . — Milyen volt az együttműködés az önkormányzat RMDSZ-esfrakciójával? [...] — Mindenképpen egyoldalúnak mondható, ha nem is akadályoztak a munkámban, nem is segítettek, tisztelet a kivételnek, hiszen olyan RMDSZ-es tanácstag is akad, aki emberként viszonyul hozzám, és a város érdekében akar tevékenykedni. [...] — Sajnos, minden egyes próbálkozásunkat az RMDSZ gátolni próbálja, a kampányban hangoztatott Szívügyünk Kézdivásárhely szlogennek inkább szívinfarktusban kellene megnyilvánulnia a mi esetünkben, ha egyszer tehetnék, de nem hagyjuk magupkat, teljes erőbedobással [...] hazugság, amit Markó Béla elnök is állított a kongresszuson, hogy Kézdivásárhely jelenlegi vezetősége semmiféle támogatással nem rendelkezik, ez nem igaz, nagyon sokan támogatnak, még a román pártok is felkaroltak, látván, milyen elnyomásban részesülünk az RMDSZ [...]

Háromszék , 2009 , 168

29507. 5729. szám , 2009-07-17  (3. oldal)

[...]  Gyurcsányi hazugságpolitikához hasonlította az RMDSZ korábbi tevékenységét, szerinte az RMDSZ-es polgármesterek az MPP színre lépése után kezdtek el dolgozni. [...] Az MPP-s váj rosvezető szintén a területi autonómia megvalósítása mellett érvelt, az eredmények hiányát rótta fel az RMDSZ kormányzati szerepvállalása után, majd szóvá tette: furcsa módon csak az MPP-s polgármesterek integrált városfejlesztési pályázatai [...] nem hangzott el, Papp Előd moderátor — MPP-s Csíkszeredái ön- kormányzati képviselő — megjegyezte: a megyei tanácsok elnökei kezdhetnék azzal az együttműködést, hogy a pénzosztás során nem diszkriminálják azokat a magyar településeket, amelyeket nem RMDSZ-es [...]

Háromszék , 2009 , 168

29508. 5733. szám , 2009-07-22  (2. oldal)

[...]  A politikusok az Európai Néppárt frakcióelnö- kétől és Markó Béla RMDSZ-elnöktől kértek segítséget. Tegnap az RMDSZ-es képviselők egyeztettek Tőkés László brüsszeli irodájában. [...] A párt válságban, Szász Jenő kudarcot vallott mint pártvezér, s ahelyett, hogy levonná ennek következtetéseit, a Tőkés László és az RMDSZ, illetve az összefogás elleni támadások révén próbál kitömi sarokba szorított helyzetéből. [...] A CCSB által a napokban közzétett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek hat százaléka az RMDSZ-re voksolna, de közülük csak három százalék adná szavazatát Kelemen Hunorra. [...]

Háromszék , 2009 , 168

29509. 5723. szám , 2009-07-09  (2. oldal)

[...]  Annak ellenére, hogy 2009-ben Romániának nem lesz magyar államfője, mégis bölcs döntés volt az RMDSZ részéről, hogy megméretkezik az ősszel esedékes választáson — mondta Kelemen Hunor. [...] Az RMDSZ államfőjelöltje számba vette a döntést alátámasztó érveket, hangsúlyozva: egy tavaszi közvélemény-kutatás alapján a közösség akarata volt a magyar jelölt indítása. [...] Hamis érvnek nevezte, hogy a magyar jelölt Crin Antonescu esélyeit csökkenti, hangsúlyozva: az RMDSZ támogatásával a liberális politikus több román szavazatot veszíthetett volna, mint amennyi magyart nyert volna. [...] Arra a kérdésre, hogy a második fordulóban kit támogat majd az RMDSZ, Kelemen Hunor kifejtette: annak alapján döntenek majd, hogy ki vállal fel többet a szövetség programjából. [...]

Háromszék , 2009 , 168

29510. 5801. szám , 2009-10-09  (2. oldal)

[...]  A Tizenegyen Románia ellen című dokumentum a liberális párt és az RMDSZ közös kezdeményezése, amelyet a szociáldemokraták is támogatnak. [...] A két héttel ezelőtt megválasztott testületben kilenc RMDSZ-es, kilenc MPP-s és a Zöld Párt egy képviselője kapott helyet. Az MPP jelöltje, Sázsz Jenő egyetlen szavazattal múlta felül az RMDSZ jelöltjét, Incze Zoltánt. [...] Az MPP az alakuló ülést megelőző tárgyalásokon nagykoalíciót javasolt az RMDSZ-nek, még mindig bíznak benne, hogy sikerül megegyezniük — nyilatkozta Szász Jenő pártelnök. [...]

Háromszék , 2009 , 168

29511. 5800. szám , 2009-10-08  (2. oldal)

[...]  ., csü törtök BELFÖLD T Kedden bukhat a kormány A Szociáldemokrata Párt támogatja a liberálisok és az RMDSZ által benyújtott bizalmatlansági indítványt — jelentette be tegnap Mircea Geoaná SZDP-elnök. [...] Ezzel megpecsételődni látszik a Boc-kabinet jövője, mert az NLP-nek, az RMDSZ-nek és az SZDP-nek együtt jóval több szavazata van, mint amennyi az indítvány elfogadásához szükséges. [...] Az M PP szintén nem tud mit kezdeni a kialakult helyzettel, több emberük került a tanácsba, mint az RMDSZ-nek, de nincs többségük, megállapodtak a partnerségről, de közben ellenzékként viselkednek. [...] Kínos helyzetbe kerültek, hisz egyértelművé vált, a sikerekért az RMDSZ-es polgármester és pártja aratja le a babérokat, így nem maradt más választásuk, akadékoskodással, valós vagy vélt rendellenességek feltárásával próbálnak a figyelem középpontjába [...]

Háromszék , 2009 , 168

29512. 5808. szám , 2009-10-17  (2. oldal)

[...]  Sajtóinformációk szerint az Emil Boc vezette alakulat Monica Macovei volt igazságügyi minisztert javasolta a kormányfői tisztségre, akinek még a liberális-demokrata—RMDSZ kormánykoalíció idején sikerült olyannyira magára haragítania a parlamentet, hogy [...] kampányát Kelemen Hunor A magyar nemzeti kisebbség értéket képvisel Románia számára, hozzájárul az ország fejlődéséhez, ezért is meg kellene változtatni az alkotmányban rögzített kitételt, miszerint Románia nemzetállam — mondta tegnap Kelemen Hunor, az RMDSZ [...] Az RMDSZ vezetősége találkozott ugyan Emil Boc demokrata-liberális elnökkel, de Markó Béla leszögezte: kitartanak Johannis támogatása mellett, és erre kérték a kormánypártot is. [...] Az RMDSZ nem hátrál ki A szebeni polgármesterrel kapcsolatban Markó elmondta: a szövetség és a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciója számára szimbolikus üzénete lenne, különleges jelentőséggel bírna egy nemzeti kisebbséget képviselő miniszterelnök [...]

Háromszék , 2009 , 168

29513. 5798. szám , 2009-10-06  (2. oldal)

[...]  Három RMDSZ-es alprefektus Három alprefektusi tisztséget kapott az RMDSZ a szociáldemokraták kormányból való távozását követően. [...] Mégis bizalmatlankodik az RMDSZ (folytatás az első oldalról) Az RMDSZ vezetői korábban azt nyilatkozták, a kormányzati stabilitás érdekében nem támogatják az NLP indítványát abban az esetben, ha a demokrata-liberális kormány nem követ el visszaéléseket [...]

Háromszék , 2009 , 168

29514. 5771. szám , 2009-09-04  (2. oldal)

[...]  Szerinte Szász „az orránál fogva vezette” az SZNT elnökét, és meggyőzte, hogy küldje ki az RMDSZ nemtetszését kiváltó meghívót. [...] Szász történelmi bűnnek tartja, hogy az RMDSZ és az EMNT Csíkszeredában szervezett ellenrendezvényt, ezzel szemben Tőkés épp a székelyudvarhelyi eseményt tartja annak, és az erdélyi magyar összefogás kerékkötőjének tekinti a polgári alakulat vezetőjét [...] Tőkés hangsúlyozta, hogy „a Csíkszeredái nagygyűlésnek az Erdélyi Magyar EgyeztetőFórum(EMEF) a szervezője, amely mandátumot adott a szervezés lebonyolítására egyik alkotó tagjának, az RMDSZ-nek, mivel a székelyföldi helyhatósági képviselők többsége az [...] Tulit Attila hangsúlyozta: az RMDSZ és az EMNT által szervezett, ma Csíkszeredában esedékes nagygyűlés napirendi pontjaiból kitetszik, a két rendezvény nem ellentétes, hanem kiegészíti egymást. [...]

Háromszék , 2009 , 168

29515. 5772. szám , 2009-09-05  (2. oldal)

[...]  A befogadó összefogás mellett érvelve Tőkés élesen bírálta a Markó-doktrinát, miszerint az RMDSZ-en kívül nincs élet, hangsúlyozva: a kizárólagos egységpolitika az egy- pártrendszert idézi, márpedig az erdélyi magyarságnak a politikai pluralizmus jegyében [...] Az RMDSZ államfőjelöltje hangsúlyozta: az autonómia nem lehet csodavárás tárgya, azért meg kell dolgozni. [...] Az RMDSZ-es polgármesterek nevében felszólaló Antal Árpád azokat az érveket cáfolta, miszerint Székelyföld túl szegény ahhoz, hogy eltartsa magát. [...] A független polgármesterek nevében felszólaló Ferencz Alajos csík- szentdomokosi elöljáró a nemzeti ügyekben való összefogás mellett érvelt; az RMDSZ megyeitanács-tagjai nevébenbeszédet mondó Bondor István pedig a nagygyűlés hitelességét hangsúlyozta. [...]

Háromszék , 2009 , 168

29516. 5625. szám , 2009-03-11  (2. oldal)

[...]  Feszültséget szít a prefektus Meggondolatlannak és aggasztónak tartja Markó Béla RMDSZ-elnök az új Kovászna megyei prefektus kijelentéseit. [...] Alkut ajánl az SZDP Nem váltja le az immár egyetlen magyar alprefektust Hargita megyében az SZDP, ha cserébe az RMDSZ átadja a megyei tanács egyik alelnöki tisztségét. [...] Ezt Mircea Duşa, az SZDP megyei elnöke jelentette be, aki elmondta: ajánlatukat ismertették az RMDSZ vezetőivel, és jövő héten tárgyalnak róla. [...] Ezt követően Szász Jenő árulónak nevezte, aki az RMDSZ-be próbálja visszavezetni az MPP-t, és a megyei szervezet sem állt ki egységesen mellette, így visszalépett. [...]

Háromszék , 2009 , 168

29517. 5655. szám , 2009-04-17  (4. oldal)

[...]  Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke 2009 januárjában azt mondta Csíkszeredában, hogy ebben a válságos időben nem időszerű a népszavazás megtartása. Ezért volt a március 15-i nagy csend. [...] Már csak az a tény, hogy Háromszéken is egyes RMDSZ-es helyi tanácsok nem hajlandóak megvitatni a népszavazást célzó helyi határozatok meghozatalát, „szeleburdi” akciónak tartják azt (lásd legutóbb Torját), sok mindent elárul e szervezetről. [...] Bár az RMDSZ vezetősége az elmúlt évben látszólag az autonómia-népszavazás mellett volt, valójában akadályozta azt. [...] Ez az ingadozás, ez az itt a piros hol a piros játék nem tetszik, de majd a júniusi választások eldöntik, hogyan is áll az RMDSZ szekere, és mi igaz abból, amit vezetői mondanak: napról napra nő kedvelői száma. [...]

Háromszék , 2009 , 168

29518. 5652. szám , 2009-04-11  (2. oldal)

[...]  ., szombat [ _ MEGMARADHATNAK AZ RMDSZ TERÜLETI SZERVEZETEI A kongresszus nem vitatja az összevonást FARKAS RÉKA Nem kerül az RMDSZ-kong- resszus napirendjére a területi szervezetek megyei szervezetté egyesítése — így döntött a szabályzatmódosító bizottság [...] Meglátása szerint a székelyföldi RMDSZ-szerveze- tek gyenge szereplése indokolttá tette az új szervezeti felépítést. [...] Az MPP-nek és az RMDSZ- nek hasonló esetek számára olyan jogszolgáltatást kellfenntartania, mely az érintetteket megóvja attól, hogy idegeikfelőrlődjenek. [...]

Háromszék , 2009 , 168

29519. 5653. szám , 2009-04-15  (5. oldal)

[...]  féktelen nemzeti uszítás állami szítását, a Har—Kov-jelentéseket, a ceausizmus repressziós gyakorlatát nemhogy elítélő, de kimondottan törvénybe iktató jogszabályokat stb.) olyan kényszerpályára lökték az akkor még egyetlen érdek- védelmi szövetséget, az RMDSZ-t [...] Korlátozott érdekvédelem Ebben az alkuban, melyben a többségi pártok, érdekes mó- ■ dón, teljes nemzeti egységben szabták meg a befogadás feltételét, az RMDSZ és vele egy egész kisebbségi nemzeti közösség, a magyarság a szerény eredmények fejében aránytalanul [...] Mindez idő kérdése, miként a következő lépés megtétele is, melynek egy RMDSZ— MPP által alapított erdélyi magyar kisparlamentnek kell lennie, és melyet az autonómiaformák kivívása irányába kell majd betájolni. [...] Vissza az egységhez Az elvek, a külön profil, az eltérő módszerek egyidejű létezése már adott, s bár egyelőre a kölcsönös kizárásra törekvés a hangsúlyos mozzanat az RMDSZ és MPP viszonyában (viszályában), de az öndefiníciónak ez nyilván szükséges, ámbátor [...]

Háromszék , 2009 , 168

29520. 5763. szám , 2009-08-26  (2. oldal)

[...]  Felvetésünkre, miszerint hogyan válhatna kampányrendezvénnyé a nagygyűlés, ha az RMDSZ képviselőit is meghívják arra, a Kovászna Megyei Tanács elnöke azt mondta, nem kapott meghívót az udvarhelyi eseményre. [...] Megoszlanak a vélemények „ Az elutasító válasz után Tulit Attila közös Kovászna és Hargita megyei RMDSZ— MPP-frakció- ülést kezdeményezett, ezen vitatnák meg a 4-i, illetve 5-i nagygyűlés dokumentumait. [...] Henning László, az RMDSZ Kovászna megyei önkormányzati frakciójának vezetője a Háromszéknek elmondta: csütörtökön tanácsülés lesz, az RMDSZ-frakriót összehívja, tanácskoznak, közben egyeztetnek a Hargita megyeiekkel is, és majd közük a választ. [...]

Keresési útmutató
  • Az egyszerű keresés a mezőbe írt összes kulcsszó figyelembevételével történik. Többszavú keresés esetében azokat a találatokat mutatja elől, amelyek a szavakat a mezőbe írt sorrendben tartalmazzák, és a szavak különálló előfordulása is gyakori a publikáció egyazon oldalán.

    A keresés finomítható. Teljes kifejezésre való keresés esetében a kifejezést idézőjelbe kell tenni. Többtagú tulajdonnévre történő keresésnél a teljes tulajdonnevet tegyük idézőjelbe (pl. "Benedek Elek", "Majláth Gusztáv Károly", "Kolozsvári Kereskedelmi Akadémia" stb.). A keresőmotor ékezetérzékeny, viszont a kis- és nagy kezdőbetűk között nem tesz különbséget.
  • Szűkítők használata
    A találatok szűkítése érdekében kérjük válassza ki a legördülő listákból a megfelelő publikáció típusát, illetve az évkört. Egy keresésnél mindössze egy évkör választható (ezt idővel jobbítjuk, és több évkör válik majd egyazon keresés alkalmával kijelölhetővé).
  • Találatok rendezése
    Relevancia: a találatok előfordulási gyakorisága egyazon oldalon.
    Dátum: a találatokat a publikációk megjelenési időrendjében mutatja.
  • A keresést indíthatjuk a Keres szóra való kattintással vagy az Enter billentyű segítségével.