Egyértelmű fogalomhasználatot az unióban!
Zákonyi Botond, a Magyar Külügyi Intézet igazgatója szerint jól értelmezhető, mindenki számára érthető fogalomhasználatra van szükség az EU egyik alapvető értéke, a kulturális sokszínűség hatékony védelméhez.
A Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézete legújabb kiadványainak bemutatóján a szakértő azt mondta, az egyértelmű fogalomrendszer mellett az intézményi feladatok világos elhatárolása és a prioritások kijelölése is kulcsfontosságú a kulturális sokszínűség védelmében.
Úgy fogalmazott, a külpolitikában az elmúlt másfél év a soros EU-elnökségről szólt, hiszen az elnökség fél éve előtt a felkészülés, utána pedig az eredmények vizsgálata fontos feladat. A magyar uniós elnökség egyik kiemelt célkitűzése volt a kulturális sokszínűség védelme, a kisebbségi érdekképviselet – tette hozzá.
Kifejtette: az elnökség 2010 nyarán kezdett el érdemben gondolkodni arról, hogy "mit tudunk ezzel kezdeni". Lehet hivatalos kísérőrendezvényeket, konferenciákat szervezni a kulturális sokszínűség jelszavával, de az elnökség inkább azzal akart foglalkozni, mit tehetne érdemben ezért a célért – idézte fel.
Úgy látta, Magyarország ugyanakkor tartott attól, hogy ha "erőlteti a kisebbségi kérdést", akkor az kontraproduktív lehet, azaz rányomhatja bélyegét az elnökségre, és attól kezdve az országgal mindig ezt az ügyet kapcsolják össze.
Végül az Európai Bizottság vállalta, hogy a korábbiakhoz képest több forrást fordítson azoknak a civil kezdeményezéseknek a támogatására, amelyek a kulturális sokszínűséggel foglalkoznak – mondta.
A szakértő kitért arra is, hogy véleménye szerint "fogalmi zűrzavar lengi be" a kisebbségi kérdés kutatását, a magyar kutatók által használt fogalmak egy részének értelmezése a külföldieknek nehézséget okoz, mivel közülük többnek – például a Kárpát-medencének – nincs megfelelője az idegen nyelveken. Népújság (Marosvásárhely)

Ezt a háborút sem mi nyertük meg
Nagyvárad – Szerda délután az RMDSZ Bihar megyei szervezete által indított Szacsvay Akadémia történelmi előadássorozata keretében Szakály Sándor professzor, az MTA Történettudományi Bizottságának tagja értekezett a Városi Művelődési Ház dísztermében, Magyarország a második világháborúban címmel.
A megjelenteket Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte, aki azon meggyőződésének adott hangot, hogy a Mérlegen a magyar történelem című előadássorozat iránti érdeklődés is a rendezvény létjogosultságát támasztja alá.
A legutóbbi meghívott Szakály Sándor, a történelemtudományok doktora, a Magyar Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Bizottságának tagja, a Károli Gáspár Református Egyetem professzora volt, aki Magyarország a második világháborúban címmel értekezett. Bevezetőjében azt a választ adta a saját maga által felvetett Miért volt szükség a II. világháborúra? kérdésre: a világégés kitörésének gyökere az I. világháborút lezáró Versailles-i békerendszer. A vesztes és megalázott hatalmak nem tudták elfogadni a rájuk erőltetett diktátumot, a ’30-as évek második felére pedig a győztesek is rájöttek arra, hogy a helyzet fenntarthatatlan és bizonyos korrekciókra van szükség. Magyarországon a két világháború között nem volt olyan politikus, aki ne tekintette volna célkitűzésének és feladatának a revíziót, hiszen enélkül semmi esélye sem lett volna a közéleti érvényesülésre. 1938 októberében zajlottak a komáromi tárgyalások Magyarország és Csehszlovákia képviselői között arról, hogy bizonyos területeket átadjanak Magyarországnak, azonban mivel a felek nem tudtak megegyezni, a döntőbíráskodást a nagyhatalmakra bízták. Az 1938. november 2-i első bécsi döntés következtében Magyarország jelentős területeket kapott, melyeknek körülbelül 86 százalékában magyarok éltek, a határvonal pedig nagyjából megegyezett az 1918 november végi demarkációs vonallal. A sikeren felbúzdulva a magyarok Kárpátalja visszaszerzésével is próbálkoztak volna, azonban Mussolinin kívül senki sem támogatta az ötletet, így a lelkesedés alábbhagyott. Kedvezően változott viszont a helyzet 1939 tavaszán, amikor Csehszlovákia kettévált, így eljött az ideje annak, hogy Kárpátalját is Magyarországhoz csatolják.
II. bécsi döntés
1939 tavasza után sajátosan alakultak a dolgok Európában, ugyanis egyfajta versenyfutás kezdődött a gazdasági és katonai potenciállal rendelkező Sztálin kegyeiért. Augusztus 23-án megszületett a Molotov-Ribbentrop-paktum, szeptember 1-jén pedig Németország megtámadta Lengyelországot. Magyarország semleges álláspontra helyezkedett, viszont megnyitotta a határait a lengyel menekültek előtt. Novemberben a Szovjetunió megtámadta Finnországot, a fegyverszünet eredményeképpen a finnek lemondtak bizonyos területekről. Közben a három balti állam is „önként felajánlotta”, hogy vonuljanak be hozzájuk szovjet csapatok. 1940-ben Magyarország látva, hogy a román királyság kielégítette a Szovjetuniónak Bukovinára és Besszarábiára vonatkozó igényeit, úgy gondolta, eljött az ideje annak, hogy a magyarok is területi igényekkel lépjenek fel. Teleki Pál miniszterelnök azon a véleményen volt, hogy Magyarország önállóan kellene lépjen ez ügyben, nehogy Németország és Olaszország később benyújtsa a számlát. Az 1940 augusztusi szörényvári tárgyalások kudarccal végződtek, így ismét döntőbíráskodás volt, melynek köszönhetően az augusztus 30-i II. bécsi döntés nyomán Magyarország visszakapta Észak-Erdélyt, vagyis 43 ezer négyzetkilométert, melyen 51-52 százalékos volt a magyarság részaránya. Úgy tünt tehát, hogy Magyarország poziciója erősödött, visszakapott területeket, decemberben pedig örökbarátsági szerződést kötött Jugoszláviával. 1941-ben a délszláv államban „rendet teremteni akaró” Németország azt kérte Magyarországtól: csatlakozzon hozzá, cserében pedig visszatérhetnek délvidéki területek, plusz Magyarország megkapja Fiumét. Április 1-jén a Legfelsőbb Honvéd Tanács úgy döntött: akkor támogatja a német elképzeléseket, ha politikai vákuum keletkezik, vegzálják a Jugoszláviában élő kisebbségeket vagy a délszláv államközösség szétesik. Utóbbi április 10-én következett be, amikor Horvátország kimondta függetlenségét. Immár Bárdossy László minisztersége alatt katonai hadművelet indult a Délvidéken, és újabb területekkel gazdagodott Magyarország.
Kassa bombázása
1941. június 22-én Németország megtámadta a Szovjetuniót, június 26-án pedig nem azonosított felségjelű gépek bombázták Kassát. Magyarországon rendkivüli minisztertanácsi ülést hívtak össze, és mivel a korabeli álláspont az volt, hogy szovjet repülőgépek voltak, úgy döntött Horthy, hogy válaszcsapást kell adni a Szovjetuniónak. Ennek megfelelően mozgósították a honvédség egy részét (Kárpát-csoport), és június 28-án megindult a támadás a Szovjetunió ellen. Novemberben az erők egy részét visszarendelték Magyarországra, a többiek pedig Kárpátalján maradtak. Közben Wert Henrik honvéd vezérkari főnököt Szombathelyi Ferenc váltotta e tisztségben. Jelentős fordulat történt 1941 decemberében, amikor Hitler szemében felértékelődött Magyarország, ugyanis a Wehrmacht csapait feltartóztatták Moszkvánál, ezért a kisebb országok támogatására is szüksége volt. Ribbentrop a magyarországi látogatásakor felvetette, hogy a magyarok nagyobb erővel vegyenek részt a harcokban. Ő úgy értelmezte, hogy beleegyező választ kapott, majd 1942 kemény hangú tárgyalások következtek, melyek azzal zárultak: Magyarország a hadereje egyharmadát bocsátja Németország rendelkezésére, utóbbi viszont felfegyverezi a katonákat.
A Don-kanyarban
1942. április 11-én megindult a 2. Magyar Hadsereg kiszállása a frontra, Jány Gusztáv vezérezredes parancsnoksága alatt. Szakály Sándor szerint problémát okozott, hogy a honvédok nem ismerték pontosan a feladatukat, csak menet közben derült ki, hogy támadó hadműveletekkel kell segítsék a nagy német offenzívát, és a katonai felszerelésük sem volt megfelelő. A Don-kanyarban 1943 januárjában indult meg a Vörös Hadsereg támadása, áprilisig 198 ezerről 106 ezerre csökkent a honvédek élelmezési létszáma, mely statisztikai adat tartalmazza a 28 ezer sebesültet, a 26 ezer hadifogságba esettet és a 41 ezer fő vérveszteséget. A történész ezen a ponton befejezte előadását, megjegyezve, hogy „ezt a háborút sem mi nyertük meg”.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

Semmi sem meglepő
Az erdélyi magyarok többségének fontosak ezek az értékek: a család, a műveltség, a hit.
Olvasom erdélyi magyar napilapunk öles címében, hogy „meglepő eredményeket hozott az a kutatás, amely az erdélyi magyarok identitástudatát, a többséghez, valamint a magyarországi közösséghez való viszonyát vizsgálta.”
A cím láttán – mi tagadás – összeszorult a szívem. Szóval eljutottunk odáig, ahová, reméltem, néhány évig, évtizedig még nem érünk el. A gazdasági válság, a kettős állampolgárság lehetősége lám-lám oda vezetett, hogy újrafogalmazta státusát az erdélyi magyarság; egy része bizonyára a beolvadást, másik része a kivándorlást tartja elfogadható megoldásnak. Bizonyára fájdalmas lesz az eredmények értékelése, feldolgozása – gondoltam –, de újságírói kötelességem értesülni a veszedelemről, amelyet előrejelez a felmérés. Ezért tovább olvastam a cikket...
Kiderült, a kutatókat leginkább az lepte meg, hogy a megkérdezett erdélyi magyarok többsége nemcsak a román anyanyelvűektől, hanem a magyarországi közösségtől is elkülöníti magát. Otthonukként a legtöbben Erdélyt nevezték meg, Románia csupán ennek a régiónak a kiterjesztése. Ennek ellenére azonban sokan az erdélyi magyarok közül úgy gondolják, hogy a kisebbség az ország lakosságának szerves és egyenrangú része.
Hát kérem, ez legalább akkora meglepetést okozhat egy valamire való társadalomkutatónak, mint a biológusnak, aki rájön, hogy a tehén nem hímnős, hanem emlős állat, és a borját táplálja azzal a tejjel, amelyet mi a tégladobozokból töltünk ki a reggelinél.
Mert milyen identitása legyen egy erdélyinek, ha nem transzilván? Katalán? Bácskai? Matyó? Macsó? Netán rommagyar? Szenzációs felfedezésként tálalja a lap, hogy „tudati szinten erősődik a regionalitás, valamint egy sajátos erdélyi magyar identitás van kialakulóban.”
Félretéve azt, hogy az erdélyi magyar értelmiség egy részénél, amikor ír, sajátos és sajnálatos germanizmus van visszaalakulóban, hadd kockáztassam meg, hogy tévednek a társadalomkutatók. A sajátosan erdélyi tudat nem most alakul ki. Transzilvanista volt Kós Károly, Tamási Áron, Áprily Lajos és később a Budapesten alkotó, de Brassóba, Erdélybe mindvégig visszavágyó Sánta Ferenc is. A sajátos erdélyi tudat tehát csak erősödhet. Erősödik annak eredményeként, hogy az erdélyi magyarok identitástudatában a kultúrnemzeti kötődés mellett az állampolgári hovatartozás is fontos szerepet kap. A többség számára nem jelent problémát a kettősség, és a megkérdezettek közül csak kevesen tartják úgy, hogy hátrányokkal jár magyarnak lenni Romániában.
De erősödik amiatt is, hogy a magyarországi magyarok jelentős hányadának lekezelő magatartását nem tűri el az erdélyi magyar, aki húsz éve gyógyíthatja nyugat-magyarországi betegeit, máig „a román orvos” maradt. Az erdélyi magyar életforma és a magyarországi létforma között lényegi különbségek vannak, amelyet nem kell letagadni, netán szégyenleni. Az erdélyi magyarság fennmaradása – bármennyire is közhelyes – a család-iskola-templom háromszögelésében vált lehetségessé. A felmérésből az is kiderül, hogy az erdélyi magyarok többségének fontosak ezek a konzervatívnak tartott értékek: a család, a műveltség, a hit. (Ezt az eredményt kommentálva egy másik erdélyi magyar lap újságírója elcsodálkozik azon, hogy bár az erdélyiek a leginkább templombajárók, ezzel szemben kevésbé hisznek a reinkarnációban.
Én meg azon csodálkozom, hogy olyan félműveltek mondhatnak ítéletet ma lapjainkban a hit kérdéséről, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy a kereszténység és a reinkarnáció annyira egyeztethető össze mint a fagylalt és a grillezés...) A felmérésből kiderül a magyarországiak életében a legkevésbé fontos a hit, amely az erdélyi magyarok életében még a románokénál is fontosabb. Ez szintén a hitét vesztett magyarországi azonosságtudattól elkülönítő tényező!
Számomra semmi sem meglepő a felmérés tapasztalatai közül. Ellenkezőleg: természetes eredménye az elmúlt éveknek. S ami a legfontosabb: tíz százaléknál is kisebb azoknak az erdélyi magyaroknak az aránya, akiknél konfliktushelyzetet teremt a kisebbségi magyarságtudatnak a román állampolgársággal való egyeztetése.
Talán megmaradhat az erdélyi magyarság! Meglepő lenne?
Ambrus Attila. Új Magyar Szó (Bukarest)

Markó - 60
Tanár, költő, szerkesztő, műfordító, publicista, RMDSZ elnök, miniszter és miniszterelnök-helyettes – azaz politikus. És ennyi meg ennyi könyvcím és kitüntetés. Az életpálya legkülönbözőbb állomásait rögzítik a lexikonok, de van amiről nem beszélnek, pedig a hatvanadik születésnapról szólva mindenekelőtt erre kell figyelni: Markó Béla erdélyi magyar értelmiségi és erdélyi magyar személyiség.
Ha úgy tetszik, a szó legklasszikusabb és legkonzervatívabb értelmében.
Erdélyi magyar értelmiségi: azaz a magyar nyelv és kultúra, annak minden rezdülése elkíséri egész életét. De ugyanakkor nyitott marad nem csupán az erdélyi népek, hanem más népek kultúrája és annak majd minden áramlata iránt. Miközben mindvégig érzékeny saját erdélyi magyar népének minden rezdülésére és általában az emberi sokszínűségre, és ahol lehet, ahogyan lehet, ott és úgy próbál segíteni kisebb és nagyobb közösségeken vagy egyéneken, függetlenül címtől és rangtól, életkortól és minden mástól, amellyel a könnyebb kezelhetőség kedvéért be szoktuk skatulyázni egymást. Voltaképpen azt folytatja, amit közeli vagy távoli értelmiségi elődei ezzel a szóval fogalmaztak meg: közszolgálat. És ebben a közszolgálatban vált Markó Béla olyan erdélyi magyar személyiséggé, akinek nem csupán neve, hanem szava van a kultúrában, a politikában, a közéletben, akinek a véleményét még akkor sem lehet megkerülni, ha saját döntése alapján lépett vissza a felszín mindennapi küzdelmeitől.
Hogyha bármilyen távolra is pillantunk vissza a történelembe, rögtön rájövünk, hogy az erdélyi magyaroknak minden korban megvoltak a maguk személyiségei; Trianon után, kisebbségi sorsban pedig még inkább szükség volt arra, hogy legyen akikre felnézni, legyen akikhez igazodni. Noha manapság látszólag megváltozott a világ, és különböző tisztségeket betöltő hivatalnokok vagy oly könnyedén magukat politikusnak nevező vagy neveztető személyek jelennek meg és tűnnek el a közélet színpadáról, a kisebbségi létnek ez az alapvető parancsa mit sem változott: továbbra is nagy szükség van erdélyi magyar személyiségekre.
Akiknek meg van a maguk szilárd meggyőződésen alapuló, máról-holnapra meg nem változtatható hitvallása, akik soha nem mondják a feketére azt hogy fehér, a fehérre pedig azt, hogy fekete, akik képesek nem csupán megragadni, hanem meg is fogalmazni, tovább is adni a korra jellemző közgondolkodás lényegét, és akik az egyéni és csoportos érdekek kusza szövevényében is képesek egyetlen alapérdeket követni: az erdélyi magyarság jelenének és jövőjének, megmaradásának és itthon maradásának a legfontosabb érdekeit.
Markó Béla a hetedik X-be lépve is ilyen értelmiségi és ilyen személyiség marad és csak azt lehet kívánni: mások is lépjenek a nyomába.
Székedi Ferenc. Új Magyar Szó (Bukarest)

Markó szerint szükség van a kisebbségi törvényre
Az RMDSZ nem mond le a kisebbségi törvényről – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes tegnap Brassóban. A szövetség volt elnöke szerint a témát hamarosan újra napirendre kell tűzni, a képviselőházban folytatni kell a jogszabály vitáját, míg a koalíciónak tisztáznia kell az esetleges nézeteltéréseket.
Mint hangsúlyozta, bár az oktatási törvény révén tovább bővült a kisebbségi jogok köre Romániában, a kisebbségi törvény nagyon fontos. Markó az RMDSZ őszi prioritásai között említi a választási törvény módosításait, megerősítve, hogy a szövetség támogatja az önkormányzati és parlamenti választások összevonását. A jövő évi választások kapcsán a Maros megyei szenátor úgy értékelte, hogy a jelenlegi kormány által hozott megszorító intézkedések ellenére a közvélemény-kutatások eredményei szerint az RMDSZ népszerűsége nem csökkent. „Az volt a feladatunk, hogy megállítsuk a válságot, és fellendítsük az ország gazdaságát. Ennek érdekében fájdalmas, népszerűtlen intézkedéseket hoztunk, melyek hatására csökkent a kormány és a koalíció népszerűsége” – magyarázta Markó, aki szerint a helyzet kezd javulni, ami a közvélemény-kutatások eredményein is meglátszik, ugyanis a lakosság értékeli a javulást.
A volt szövetségi elnök arra is felhívta a figyelmet, hogy „érdekes módon” az RMDSZ népszerűsége nem csökkent, a felmérések a korábbi értékeket mutatják. Markó Béla újra elismételte korábbi megjegyzését, miszerint „nem a közvélemény-kutatásokat, hanem a választásokat kell megnyerni”. A tennivalók kapcsán Markó a közigazgatási átszervezésre is kitért, kifejtve: az RMDSZ álláspontja ebben a kérdésben sem változott, úgy vélik, szükség van a régiók átrajzolására, hiszen a jelenlegi megyék túl kicsik ahhoz, hogy fejlesztési stratégiákat ültessenek gyakorlatba, míg a nyolc megyét magukban foglaló fejlesztési régiók túl nagyoknak bizonyultak. A politikus szerint ebben a kérdésben ki kell alakulnia egy többségi véleménynek, ehhez pedig valamennyi félnek engednie kell. Új Magyar Szó (Bukarest)

Felsorolás vagy prioritási sorrend?
Csak a 43. helyre sorolta Emil Boc miniszterelnök a kormány prioritási listáján az RMDSZ által szorgalmazott kisebbségi törvényt. A jogszabályt a Demokrata Liberális Párttal (PDL) kötött koalíciós egyezség értelmében eredetileg a tavaszi parlamenti ülésszak végéig el kellett volna fogadnia a törvényhozásnak. A szövetség vezetői többször is hangsúlyozták, hogy a kisebbségi törvény el nem fogadása a koalícióból való kilépéssel járhat.
Ennek ellenére a parlamenti vakáció előtt az RMDSZ két okból is megkönnyebbülten vette tudomásul a 2005 óta benyújtott törvénytervezet vitájának elhalasztását. Egyfelől a szakbizottságban a koalíciós honatyák hathatos hozzájárulásával a magyar kisebbség számára hátrányos módosításokat vittek be a szövegbe, másfelől pedig félő volt, hogy a PDL által kezdeményezett megyésítés megtorpedózása miatt a nagyobbik kormánypárt sem szavazza meg a jogszabályt.
„Mi ezt a szöveget úgy értelmezzük, hogy a dokumentumban szereplő összes pont prioritásnak számít, és ez csak egy felsorolás, nem egy fontossági sorrend” – magyarázta az Új Magyar Szónak Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.
Máté szerint „ha viszont ez nem így van, és a kisebbségi törvény mégis a 43. helyen van fontossági szempontból, akkor nagy baj van”. „De szerintünk ezt nem képzelheti így a koalíciós partner sem” – tette hozzá a frakcióvezető, aki szerint a PDL régióátalakítási elképzelését viszont az RMDSZ nem tekinti prioritásnak, és semmilyen formában nem támogatja napirendre tűzését ebben az ülésszakban.
„Az RMDSZ-nek az őszi ülésszakban is a PDL kedvében kell járnia, ha azt akarja, hogy a kisebbségi törvény ne bukjon meg” – vonta le a következtetést Dan Motreanu, a képviselőház liberális háznagya.
M. Á. Zs., S. M. L. Új Magyar Szó (Bukarest)

Visszaküldte a Tanügyminisztérium a MOGYE Chartáját
Máris visszaküldte a Tanügyminisztérium a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Chartáját, amellyel kapcsolatban Marosvásárhelyen, de országos sajtóban is számos kifogás jelent meg. Ezzel kapcsolatban Brassai Attila professzor elmondta véleményét, és azt is hangoztatta, hogy nem formális kifogásokkal kellene visszaküldeni a chartát, hanem a lényeges hiányosságaira rámutatni. Brassai Attila professzor ezzel a helyzettel kapcsolatosan mondja el véleményét: - Az én véleményem szerint a chartát nem analizálták alaposan a minisztériumban, nem elemezték az igazi tartalmi kifogásokat, hanem elsősorban helyesírási, és fogalmazási hibákat állapítottak meg a chartában, és ezeknek kapcsán visszaküldték az Egyetemnek kijavításra, amit, információim szerint, az Egyetemi Szenátus a tegnapi nap meg is valósított.
- S akkor újra elküldik ugyanezzel a szöveggel a chartát a minisztériumnak, szentesítés végett és akkor számíthatunk arra, hogy jönnek a lényegi kifogások, vagy formailag el is lehetne intézni? - Ezt a kérdést én szeretném feltenni elsősorban a felelős RMDSZ vezetőknek, akik ott ülnek a román kormányban … (…) Erdély.ma

Ismét elhalasztották az EMNP bejegyzését
A bukaresti törvényszék csütörtökön érdemben tárgyalt az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzésének a kérdéséről, és arról határozott, hogy egy hét múlva meghozza a döntést, amely Toró T. Tibor reményei szerint pozitív lesz.
A párt létrehozását kezdeményező, Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke az MTI-nek elmondta: a bukaresti táblabíróság végre érdemben foglalkozott az EMNP bejegyzési kérelmével, illetve a törvényszék első fokon született elutasító döntése ellen benyújtott fellebbezéssel.
A bukaresti törvényszék júniusban azzal az indokkal nem engedélyezte az új politikai alakulat létrehozását, hogy programjában az alapvető emberi, közösségi és szabadságjogok képviseletét vállalta. Az igazságügyi testület úgy vélte: ez ellentétes a 2003-as, pártokra vonatkozó törvény előírásaival, amely szerint egy pártnak a nemzeti érdekek képviseletét kell vállalnia, nem pedig egy közösség érdekeire koncentrálnia.
A párt kezdeményezői fellebbeztek a határozat ellen, így a táblabíróság másodfokon készül meghozni a végleges döntést. Ez utóbbi testület azonban első ülésén – augusztus 16-án – hozzá sem fogott az érdemi tárgyaláshoz, mégpedig azzal az indokkal, hogy nem érkezett meg az ügy teljes dokumentációja a bukaresti törvényszékről.
Ezért halasztották akkor mostanra a tárgyalást. Toró T. Tibor, aki személyesen részt vett rajta, az MTI-nek elmondta: a bírói testület elutasította az újabb halasztást célzó kísérleteket. Nagyjából ugyanazokról a szereplőkről volt szó, akik különféle manőverekkel a törvényszéken első fokon is meg akarták akadályozni a bejegyzést – mondta a politikus.
„Úgy éreztük, hogy a bírói testület figyelemmel hallgatta érveinket, és egy hét múlva remélhetőleg számunkra pozitív döntést fog hozni" – mondta az MTI-nek Toró T. Tibor. MTI. Erdély.ma

Új tanév előtt a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem
Látványában és felszereltségében is megújult tantermekkel, valamint új tervekkel és nagyratörő célkitűzésekkel áll az új tanév kihívásai elé a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE).
A siralmas érettségi és pótérettségi eredmények ellenére, a napokban záruló beiratkozási időszakban is nagy volt érdeklődés az egyetem oktatási kínálata iránt. A nyári felvételi vizsgák után betöltetlenül maradt tandíjas, esetenként tandíjmentes helyekre a napokban pályázhatnak az érdeklődők. Dr. János-Szatmári Szabolcs rektor mai sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy nemcsak azok jelentkezésére számítanak, akik most érettségiztek, hanem azokéra is, akik már rendelkeznek egyetemi diplomával. Az alapképzésen nagy érdeklődés mutatkozott a Magyar nyelv és irodalom, a Reklámgrafika, az Angol nyelv és irodalom, a Menedzsment és a Kereskedelmi, turisztikai és szolgáltatási egységek gazdaságtana elnevezésű szakok iránt, melyeken már csak tandíjas helyeket tudnak biztosítani a leendő egyetemisták számára. A már meglévő négy mellett további négy új szakkal bővült a mesterképzők száma. Ezeken ingyenes és fizetős helyeket egyaránt biztosítanak. A rektor ugyanakkor elmondta: örömükre szolgál, hogy lejárt a három éven át tartó monitorizálási folyamat, így a hallgatók teljes egészében a PKE oktatói előtt államvizsgázhatnak, magyar nyelven.
A romániai egyetemek nemrég nyilvánosságra hozott rangsorolásával kapcsolatosan János-Szatmári Szabolcs kifejtette, hogy semmiben sem hoz változást az intézmény életébe az, hogy a harmadik – legutolsó – kategóriába sorolták be. Románia egyetlen akkreditált magyar nyelvű egyeteme eddig sem részesült állami támogatásban, és valószínűleg ezután sem fog. Szerencsére a magyar kormánytól kapott finanszírozás szilárd lábakon áll, fogalmazott az intézetvezető. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel közös fejlesztési stratégiát dolgoztak ki, melyben megállapították a jövőre vonatkozó prioritási köröket. Ezek közül a rektor megemlítette az új főépület építésének megkezdését.
Októberben beindulhat az engedélyezési folyamat, majd az időjárás függvényében, legkésőbb tavasszal startolhat az építkezés is. Az intézmény tervei között szerepel a képzési lehetőségek bővítése, további új szakok beindítása, az Erasmus-hálózat kiterjesztése, a nemrég alapított Janus Pannonius Szakkollégium elitképző szerepének megerősítése, a magyarországi egyetemekkel való együttműködés szorosabbá tétele. Elhangzott, hogy az Óbudai Egyetem a múlt héten díszdoktori címet adott át Tőkés László EP-alelnöknek, a PKE elnökének, ami egy ígéretes együttműködés kezdeményezését jelenti. A Budapesti Műszaki Főiskola jogutódjának számító egyetem mellett nagyon jó kapcsolatot ápolnak a Nyíregyházi Főiskolával, a Károli Gáspár Református Egyetemmel is, melyekkel közös konferenciák és szemináriumok szervezése is tervek között szerepel. Folyamatban van több határon átnyúló európai uniós finanszírozású projekt is.
Végezetül János-Szatmári Szabolcs a PKE keretében fél éve alakult Colloquia Nyelvvizsgaközpontról szólt, mely fennállása óta, a rektor véleménye szerint, „ezer százalékosan” teljesített. A felnőtteknek, illetve gyerekeknek szóló angol, német és francia nyelvtanfolyamok mellett magyar kurzusokra is várják az érdeklődők – akár a román ajkúak – jelentkezését.
A tanévnyitó egyébként október 7-én, 10 órai kezdettel lesz, rendhagyó módon a nagyváradi Szigligeti Színházban. Erdély.ma

Erdélyi Hívogató: Civilek Éjszakája
Van egy hely Budapesten, az V.ker. Molnár u.5. szám alatt ahol az erdélyiek, az Erdély iránt érdeklődők rendszeresen találkozhatnak. Hírlevelünk címe, Erdélyi Hívogató szerint is ide várjuk mindazokat akik közösségre, kikapcsolódásra vágynak és az erdélyi műveltség, értékek ismerete is fontos számukra. Rendezvényeink változatosak, mindenki találhat igényeinek megfelelőt. Most a hónap fő eseményéről a Civilek Éjszakájához kapcsolódó rendezvénysorozatról adunk hírt. Aki pedig szorosabbra szeretné fűzni kapcsolatát az Erdélyi Magyarok Egyesületével csak írjon az erdelyime@gmail.com címre.
2011.09.10. Szombat CIVILEK ÉJSZAKÁJA
Egyesületi kiadványok bemutatója (EME, ESZ) A tájékoztató során bemutatásra kerül Takács Ferenc, nemrég megjelent „Mihály Arkangyal Légiója” – azaz, amit a román Vasgárdáról tudni kell című kötete is. A szerzővel Vincze Gábor történész beszélget. A rendezvény lebonyolításában résztvevő szervezetek: Erdélyi Magyarok Egyesülete, (EME), Újrahasznosított Mesék Társasága/Erdélyi Magyarok Egyesülete, (ÚMT/EME), ClubNetCet Internetes Ismeretterjesztő Egyesület, (CNC), Civil Börze Club/ClubNetCet Internetes Ismeretterjesztő Egyesület (CBC/CNC), Villa Galamb Küküllő Közhasznú Egyesület (VGKKE), Magyar Olvasástársaság (MOT), Erdélyi Szövetség (ESZ), Regionális Humán Program Egyesület (RHPE), Tollal.hu Közéleti és Kulturális Magazin (Tollal.hu) Erdély.ma

Nosztalgia
A hétvégén van a 71. évfordulója annak, hogy a magyar hadsereg elérte a Székelyföldet, és elkezdődött az a rövid korszak, amire úgy emlékszünk, mint a „kis magyar világ”. A tényeket ismerjük, a kis magyar világot úgy elvitte a történelem szele, mintha nem is lett volna... Akik élték, azok emlékeznek még rá. Mi is, akik tőlük hallottuk a történeteket, nosztalgiával gondolunk arra az időszakra, mint az utolsó reménysugarára annak, hogy Trianon igazságtalanságát orvosolni lehet területi korrekciókkal. Arra a négyéves időszakra ipari és befektetési szempontból is gondolhatnánk nosztalgiával, hiszen vasútvonalak épültek, és a magyar állam igyekezett komolyan venni szerepét itt is. A háború mindent lerombolt...
Van egy áramlat a magyar közgondolkodásban, hogy hibás dolog nosztalgiával emlékezni arra, ami akkor volt. Aki felsóhajt, ha a bevonulásra gondol, az valójában a zsidók üldözését, a háború förtelmeit igenli, állítják többen is azok közül, akik jelen vannak a publikus térben.
Nehezen feldolgozható, ami Európában történt a második világégés alatt. De az erdélyi magyar emberek nem azért gondolnak nosztalgiával a negyvenes bevonulásra, és arra a rövid, nehéz, de mégis magyar világra, mert egyetértenek a mészárlással, mert holnap fegyvert akarnak ragadni, és elkezdeni lövöldözni. És nem is arról van szó, hogy képtelenek vagyunk elfogadni a realitásokat, belátni az új világrendet. A legtöbbünknek nincs személyes élménye az időszakról, hisz nem is lehet. Arról van szó, hogy mi magyarok (nem tudom, mások hogyan vannak vele), szeretjük a saját sorsunkat a saját kezünkben tartani. Ha nehezebb nekünk, ha érezzük, hogy beleszakadunk, akkor is jobb szeretjük magunk intézni a magunk dolgait. Akkor azt vártuk, hogy úgy lesz.
Annak ellenére, hogy az első világháború óta halljuk az ígéreteket mindenhonnan, nem kaptuk meg a minket megillető jogokat. Nap mint nap el kell szenvedjük, hogy mások és máshol döntenek rólunk, az általunk lakott területek kincseinek sorsáról, a megtermelt javakból származó haszonról. Az ember egyénként nem lehet szabad, ha közösségileg is nem örvend bizonyos szabadságoknak. Ha ebből a szempontból nézzük, nem vagyunk teljesen szabadok. Ahogy pedig most látszik, szabadságunkig nagyon hosszú az út. Hinnünk kell abban, hogy megszerezzük újra azt, ami nekünk jár. És ha néha elér a nosztalgia, mert érezzük, hogy Erdély értékeit mégiscsak magyar időben építették fel, hosszú évszázadok alatt, akkor nincs amiért szégyelljük magunkat. Felsóhajtunk, és az élet megy tovább. A költőt idézve: A víz szalad, a kő marad...
Isán István Csongor
Hargita Népe. Erdély.ma

Minden magyar számít – tanácskozás a népszámlálásról
Kelemen Hunor pártelnök vezetésével zajlott tegnap Kolozsvárott, az RMDSZ Elnöki Hivatalában az a tanácskozás, amelynek témája a soron következő népszámlálás volt. Ezen részt vettek a szövetség megyei tanácselnökei és alelnökei, a magyar prefektusok és alprefektusok, valamint az RMDSZ megyei szervezeteinek képviselői – adat hírül a pártközpont.
A megbeszélésen elhangzott: a népszámlálás eredményei átfogó képet adnak a népesség számáról, összetételéről, életkörülményeiről, illetve az utóbbi évtizedben bekövetkezett változásokról. Másrészt ezek az adatok határozzák meg a következő tíz évben a területfejlesztéssel, a szociális helyzettel vagy a munkanélküliséggel kapcsolatos döntéseket.
Kelemen Hunor szövetségi elnök kijelentette: „nekünk, magyaroknak, sokkal fontosabb ez az összeírás, mint másoknak. Mindannyiunkat érdekel, hogy hány magyar él Erdélyben. Csökkent vagy nőtt a számunk, változott-e az arányunk? Számos, eddig elért jogunk függ attól, hogy hányan élünk ebben az országban. Mi, magyarok az idei népszámlálás adatai alapján kérhetjük kisebbségi jogaink érvényesítését. A népszámlálás az elkövetkező tíz évben a magyar nyelv használatát, iskoláink, egyetemeink, egyházaink, kulturális intézményeink sorsát is meghatározza. Ezért is fontos, hogy mindenki büszkén és bátran vállalja magyarságát!”
Kovács Péter, a párt főtitkára elmondta, az RMDSZ tájékoztató és tudatosító kampánya szeptember 15-én indul a „Minden magyar számít!” szlogennel. Ennek két fontos része lesz: „egyrészt biztatjuk a magyarokat, hogy vállalják bátran nemzeti identitásuk, anyanyelvük, vallási hovatartozásuk, másrészt pedig fontos technikai tájékoztatást nyújtunk az összeírás folyamatáról, gyakorlatilag arról, hogy mire figyeljenek oda a válaszadók” – ismertette a tájékoztató kampány céljait a főtitkár.
Az RMDSZ által támogatott és szakértők által működtetett honlap (www.nepszamlalas.ro) minden népszámlálással kapcsolatos kérdésre választ ad, segít az összeíróknak, a szervezőknek és a válaszadóknak egyaránt. A tanácskozáson elhangzott továbbá, nagyon fontos, hogy az eddig jelentkezett magyar kérdezőbiztosok regisztráljanak a www.nepszamlalas.ro honlapon, amely révén hasznos, technikai jellegű információkhoz jutnak. Ezek részletes ismertetését Székely István, a párt társadalomszervezésért felelős főtitkárhelyettese és Barna Gergő szociológus vállalta a csütörtöki tanácskozáson. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Markó: nem prioritás a magyar összefogás
Az RMDSZ számára jelenleg nem prioritás, hogy együttműködési lehetőségeket keressen más romániai magyar politikai szervezetekkel a jövő évi helyhatósági és parlamenti választásokra – jelentette ki az Agerpres hírügynökségnek adott interjújában Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ februárban leköszönt elnöke.
A magyar összefogás esélyeiről kérdezett politikus szerint a Magyar Polgári Pártnak (MPP) és a bejegyzés előtt álló Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) azonosak a céljai: szembe akarnak szállni az RMDSZ-szel, meg akarják törni a szövetséget. „Teszik mindezt olyan személyek, akik korábban távoztak a szövetségből, és akik továbbra is az RMDSZ lejáratásával próbálnak megszólítani potenciális szavazókat ahelyett, hogy konkrét programokat mutatnának be” – fogalmazott Markó.
A leköszönt szövetségi elnök szerint mindkét szervezet gyakorlatilag ugyanazt akarja, amit az RMDSZ már elért: mandátumok megszerzésére, hatalomra törekednek. „Hol vannak a programok, a konkrét célkitűzések, elképzelések, melyek újdonságnak számítanak az RMDSZ céljaihoz képest?” – tette fel a kérdést a politikus. Markó szerint az MPP is eredménytelenül próbálkozott az RMDSZ-szel szembeni alternatívaként viselkedni, s úgy véli, a 2008-as önkormányzati választásokon elért szerény eredményektől függetlenül lassan el fog tűnni. A miniszterelnök-helyettes szerint az RMDSZ-nek most az a fontosabb, hogy megpróbálja megszólítani szavazóbázisát, hogy minél jobban kommunikáljon a romániai magyar választókkal, és nem az, hogy más magyar politikai szervezetekkel lépjen szövetségre. Markó ugyanakkor bírálta az EMNP bejegyzését kezdeményező Tőkés László EP-alelnököt is. „Néhány éve az Európai Parlamentben dolgozik, de nem tudok arról, hogy bármit is megoldott volna ott” – jegyezte meg.
Tőkés László az Erdélyi Naplónak adott interjúban arra a kérdésre, milyen esély van arra, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, illetve a bejegyzés előtt álló új párt, az EMNP tárgyalóasztalhoz üljön az RMDSZ-szel, úgy fogalmazott: „Még a halálos betegség ellen is küzdenek az orvosok, néha sikerrel.” Az EMNT elnöke szerint az RMDSZ „minden lehetőt megtesz, hogy megtartsa politikai egyeduralmát a romániai magyarság fölött, ezáltal fenntartva a bukaresti rezsim kézi vezérlésű magyarságpolitikáját”. Megjegyezte: kirívó, orcátlan demokrácia-, Európa- és magyarellenes törekvés, amely az RMDSZ magatartását jellemzi az EMNP bejegyzésével kapcsolatban.
„Az elmúlt hónapok történései, konkrétan a bejegyzést akadályozó erők leleplezése révén nyilvánvalóvá vált, hogy az RMDSZ minden lehetőt megtesz a pártbejegyzés megakadályozásáért. Még azt sem zárom ki, hogy titkos megegyezés alapján történik mindez: a kormányban részt vevő RMDSZ titkos alku tárgyává tette az néppárt bejegyzésének megakadályozását – mutatott rá Tőkés. – Azért kezdeményeztük az EMNP létrehozását, mert szeretnénk megtörni a hatalompárti RMDSZ egyeduralmát, és létrehozzuk a nemzeti érdekérvényesítés eszközét. Természetesen nem lehetünk annyira naivak, hogy figyelmen kívül hagyjuk az RMDSZ meglétét.”
Tőkés László ugyanakkor a hetilapnak megjegyezte, az MPP nem megfelelő partner az úgynevezett jobboldal, a nemzeti oldal létrehozására, mivel véleménye szerint a polgári párt elveszítette hitelét és tagságát is. „Nem tartom célravezetőnek a pártlogikán alapuló, kizáró jellegű összefogást. Ezzel ugyan megkerülhetjük az RMDSZ-t, de politikai egyeduralmát nem tudjuk megtörni. Erdélyi magyar összefogásra van szükség, vagy, ahogy Orbán Viktor, a nemzet miniszterelnöke meghirdette, a nemzeti együttműködés rendszerét kell létrehozni” – hangsúlyozta Tőkés az Erdélyi Naplónak. Gyergyai Csaba. Krónika (Kolozsvár)

A Székelyföld egységéről szóló népszavazás megtartását, a Kovászna és a Hargita Megyei Tanács együttes ülését szorgalmazza a Magyar Polgári Párt (MPP).
Fazakas Tibor, az MPP országos alelnöke, Kovászna megyei önkormányzati képviselő a testület csütörtöki ülésén felszólalásában arra kérte az RMDSZ-es tanácsosokat, segítsenek az MPP-nek, győzzék meg vezetőiket, hogy tartsák meg az együttes ülést, és írják ki a népszavazást. „Ha a választott képviselők és a népakarat is kinyilvánítja, hogy nem fogadunk el olyan régiót, amelyben megváltoznak az etnikai arányok, ezzel segítünk az RMDSZ-nek, hogy a kormánykoalícióban is előnyös egyezséget kössenek” – fogalmazott Fazakas, aki attól tart, az egyéni érdekek miatt a szövetség kompromisszumot köt a régióátszervezésről. Emlékeztetett, hogy korábban a két megye tanácselnökei azért utasították vissza a kezdeményezést, mert meglátásuk szerint a régióátszervezés lekerült napirendről. Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke szerint a háromszéki önkormányzatnak kellene jó példával elöl járnia. Henning László, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke elmondta, a jövő héten sorra kerülő megyeközi egyeztetésen újra felveti a kérdést.
Kövér az MPP „Orbánja”
Felháborítónak tartja a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei szervezete Dan Manolăchescunak, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) helyi elnökének azon nyilatkozatát, miszerint azért választották Kövér Lászlót tiszteletbeli elnöknek, mert kifogytak a humán erőforrásból. „Dan Manolăchescu két évvel ezelőtt könyörgött nekünk, segítsük Traian Băsescu kampányában. Mi melléálltunk, ezért úgy véljük, a nyilatkozat hátterében valójában barátja, Antal Árpád áll” – fogalmazott Kulcsár Terza Józsefp. A polgári politikus szerint az RMDSZ hiába keresi a Fidesz kegyeit, ezért javasolják, kérje fel Gyurcsány Ferencet vagy Lendvai Ildikót tiszteletbeli elnöknek. „Az EMNT-nek van egy Tőkés Lászlója, a Fidesznek egy Orbán Viktorja, nekünk pedig van egy Kövér Lászlónk” – szögezték le az MPP háromszéki politikusai.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

Magyar állami kitüntetéseket adtak át a főkonzulátuson
A magyar nemzet közösségének szolgálatáért, a magyar identitástudat megőrzéséért, erősítéséért, a magyar–román barátságért tett fáradhatatlan munkájuk elismeréseként több művész, pedagógus vagy lelkész vehetett át magyar állami elismerést a Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulátusán.
A meghívottakat Zsigmond Barna Pál főkonzul köszöntötte, hangsúlyozva, hogy a kitüntetett személyek önzetlenül járultak hozzá a magyar nemzet szolgálatához, bizonyítva ezzel, hogy magas szinten él a magyar kultúra Erdélyben.
Biró Gábor festőt, restaurátort munkássága elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. Szarka Gábor csíkszeredai konzul laudációjában elhangzott, Biró Gábor mint a Székelyföld egyik legjelentősebb festője értékteremtő munkájával, nevelési tevékenységével segíti az erdélyi magyar közösség identitásának megtartását, ugyanakkor műveivel hozzájárul az erdélyi magyar alkotóközösség támogatásához és a szülőföldhöz való ragaszkodás erősítéséhez is. Gazda József pedagógust, irodalom- és műkritikust, esszéírót szintén a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.
„Mindenképp figyelemreméltó, és a mai magyar társadalomra vonatkoztatva tanulságos Gazda József azon megállapítása, amely szerint a magárahagyottság és a veszélyeztetettség az erdélyi magyarságban azt tudatosította, hogy addig marad meg egy nép, egy nemzet, amíg kultúrája van, és kultúrát teremt” – hangzott el a laudációban, míg maga az író szerényen úgy vélekedett, ő csupán a dolgát végezte az évek folyamán.
A Magyar Köztársasági Érdemrend ezüst érdemkeresztjét vehette át Monica Ioniţă, aki a moldvai Lészped település általános iskolájának volt igazgatója, itt találkozott először a csángóföldi magyar nyelvoktatás problematikájával. Elősegítette a magyar nyelvtanulás lehetőségét, állandó szaktermet biztosított a tanároknak a magyar nyelvoktatásra, ezek a „műhelyek” a hagyományos kulturális tevékenység otthonául is szolgáltak.
A Magyar Köztársasági Érdemrend arany érdemkeresztjét vehette át Boros Károly esperes, aki több mint 20 éve az Ezer Székely Leány Napja rendezvény kuratóriumi elnökeként tevékenykedik, és hosszú évekig szolgált a szórványvidékeken is. Szintén kitüntetésben részesült Haáz Sándor, a szentegyházi Mártonffy János Általános Iskola igazgatója, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia megalapítója, a zenekar „megváltoztatta egy egész vidék zenei műveltségét, zenei hagyományokhoz és kultúrához való hozzáállását” – hangzott el a laudációban.
Haáz Sándor a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét vehette át. Farkas Miklós, a segesvári művelődési élet egyik főszervezője a Magyar Köztársasági Érdemrend arany érdemkeresztjét vehette át. A rendezvény keretében Vargha Mihályt is elismerésbe részesítették: a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója a Pro Cultura Hungarica emlékplakettjét vehette át.
Forró Gyöngyvér. Krónika (Kolozsvár)

Markó koalícióról, választásdokról, szövetségekről
Az ellenzék hatalmasat téved, ha azt hiszi, hogy az RMDSZ számára csak a kormányzati pozíció és a hatalom fontos – nyilatkozta Markó Béla kormányfő-helyettes az Agerpres hírügynökségnek adott interjújában. A szövetség volt elnöke, aki egyébként tegnap ünnepelte hatvanadik születésnapját, megállapította: bár az RMDSZ képesnek bizonyult különböző ideológiájú politikai alakulatokkal koalícióra lépni, a szövetségek alapját a romániai magyar etnikum sajátos igényeinek és az országos érdekeknek egyaránt megfelelő programok képezték.
Markó Béla úgy vélte, kissé gyermetegnek minősül az ellenzéki pártok vezetőinek a hozzáállása, amelynek értelmében az RMDSZ-nek ki kell lépnie a koalícióból, különben a Szociál-Liberális Szövetség (USL) kormányra kerülése után ellenzékbe kerül a magyar érdekvédelmi testület. A politikus szerint a fenyegető nyilatkozatok helyett inkább azt kellene tisztázni, hogy milyen megfontolásból lépne koalícióra az USL és az RMDSZ, s milyen célokat tudnának közösen megvalósítani.
A verespataki kitermelés tervét illetően Markó Béla hangsúlyozta: a döntést nemcsak a környezetvédelmi és kulturális tárca vezetőinek, hanem a teljes kormánykoalíciónak fel kell vállalnia, akár engedélyezik, akár leállítják a projektet. Mint kiemelte, a kisebbségi törvénytervezet elfogadása elsőbbséget élvez az RMDSZ célkitűzései között az őszi parlamenti ülésszak idején. A helyhatósági és parlamenti választások összevonása, az ország területi-gazdasági átszervezése nem szerepel sem a közös kormányprogramban, sem a koalíciós egyezményben, amelyek a választási rendszer újragondolását, a gazdasági fejlesztési régiók újrarendezését írják elő – fejtette ki a miniszterelnök-helyettes.
A szövetség és koalíciós partnere, a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) egyetért az önkormányzati és parlamenti választások összevonásával, amely –véleménye szerint – a kampányra fordított összegek megtakarítása mellett nagyjából ugyanolyan mértékben lenne előnyös vagy előnytelen minden politikai párt számára. Az ország területi-közigazgatási átszervezését illetően az RMDSZ álláspontja változatlan, a felvetett nyolc új óriásmegye megnehezítené a közigazgatást, illetve a magyarlakta megyék sajátos problémái sem kezelhetőek megfelelően ezekben a hatalmas közigazgatási egységekben – emelte ki Markó Béla.
Az RMDSZ volt elnöke úgy vélte, az államfő kisebbségi tanácsosának tisztségéről lemondott Eckstein-Kovács Péter egyértelmű és összefüggő álláspontot tanúsított a verespataki bányaterv kapcsán, hiszen egy korábbi törvénytervezettel is a ciántechnológiás kitermelés betiltása mellett foglalt állást. Kifejtette: Eckstein-Kovács jelentős politikai érzékről tett tanúságot lemondásával, de ezt nem kellett volna a verespataki kérdéshez kötnie még akkor, ha ez is hozzájárult döntéséhez, amelyet Markó Béla tudomása szerint már hónapokkal azelőtt fontolgatott.
Az RMDSZ szervezeti formáját illetően a politikus kiemelte: a szövetségnek nem kell politikai párttá alakulnia, hiszen jelenlegi keretei között a pártoknál jóval rugalmasabban működhet, nagyobb mértékű véleményszabadságot engedélyez, és a szavazóbázis ideológiai változatosságának megfelelően különböző platformjai is létezhetnek. Mindemellett a politikai életben az érdekvédelmi szövetség pártként tevékenykedik, az RMDSZ politikai jellegű döntéseit minden tagjának tiszteletben kell tartania – magyarázta Markó Béla.
A bejegyzésre váró Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) létrehozása kapcsán Markó Béla úgy gondolja: az új politikai alakulat semmiben nem különbözik majd a Magyar Polgári Párttól (MPP), amely annak reményében jött létre annak idején, hogy lekörözze az RMDSZ-t a politikai képviselet terén. – Az MPP tulajdonképpeni eredményeket csak a helyhatósági választások szintjén ért el, de támogatottságuk egyre csökken, és szerintem el is fog tűnni – mondta a kormányfő-helyettes, hozzáfűzve: az RMDSZ „megtörését” célzó személyeknek nem kellett volna kiválniuk a szövetségből, ahol sikereket érhettek volna el. – Az RMDSZ-nek jelenleg a választóközönségével való minél jobb kommunikációra, és nem más magyar pártokkal való szövetségekre kell gondolnia. A koalíciók megkötése előtt – akárcsak a román politikai alakulatok esetében – tisztázni kell a programokat, illetve mindazokat a célokat, amelyek az RMDSZ-szel való együttműködésben újat hozhatnak – jelentette ki Markó Béla. Szabadság (Kolozsvár)

Könyvtári ritkaságok közszemléje a kincses városban
Kiállítássorozatot terveznek az Akadémiai Könyvtárban
Az Akadémiai Könyvtárban őrzött értékes ritkaságokat népszerűsítené a téka és a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal új kezdeményezése. A tematikus kiállítások ötlete nem egyedülálló: a magyar napok idején az Erdélyi Magyar Levéltárosok Egyesülete örökbefogadási kampányt kezdeményezett: azóta száznál többen fogadtak örökbe egy okiratot. Az Akadémiai Könyvtárban tegnap a sajtó munkatársai betekintést nyerhettek néhány unikumnak számító kötetkuriózumba, de bejutottak egy középkori gyűjteménnyel tele raktárhelyiségbe is. A látogatáson Emil Burzo, a Román Akadémia kolozsvári fiókszervezetének elnöke kijelentette: a könyvtári állomány összértéke hat milliárd euróra tehető. Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke a Szabadságnak elmondta: az egyesület egykor elkobzott könyvállományának egy része, valamint levéltári anyagok és kéziratok továbbra is az Akadémiai Könyvtárban találhatók.
Ioan Chindriş igazgató a vendégeknek elmondta: a mai tudósok érdeme, hogy felkarolták és szakértelemmel gondozzák a múlt nagyon értékes írásos emlékeit. Csak összehasonlításképp mondta: a Román Nemzeti Bank itteni fiókjának vagyona nem éri el az Akadémiai Könyvtárét, ahol több mint félmillió kötetet őriznek. A középkori Kolozsvár jelentette a mai romániai területek számára Európa kapuját, ide áramlott be minden könyv, ami politikai és vallási okokból nem kerülhetett el a Kárpátokon túlra.
Az intézmény az önkormányzattal karöltve szeptember utolsó hetében kiállítást rendez fennállásának évfordulója tiszteletére. Októberben az Erdélyi Iskola, utána December 1-je lesz a téma, januárban és februárban pedig bibliagyűjteményükből szerveznek kiállítást.
„Az utóbbi két évtizedben sok egyetemi város született, de történelmi alap nélkül ezeknek nincs súlyuk” – mondta Sorin Apostu polgármester. A különböző nyílt napok mintájára rendeznek ezentúl kiállításokat az Akadémiai Könyvtár anyagából, hogy a kincses város lakóiban felkeltsék a kíváncsiságot és a jogos büszkeséget olyan szellemi értékek iránt, amelyek az utcáról nem láthatók. Ez annál is inkább indokolt, mert Kolozsvár 2020-ra megpályázza az Európai Kulturális Főváros címet.
Bogdan Crăciun könyvtáros az előcsarnokban tizennyolc könyvritkaságot mutatott be a sajtónak, és ismertetett további középkori unikumokat, kéziratokat, térképes leírásokat, amelyeket a raktárhelyiségben tárolnak. Az igazgató kiegészítette azzal, hogy állományuk legértékesebb darabja Bolyai János huszonvalahány oldalas füzete az euklidészi posztulátumról, amelynek értéke 65 000 euró, és amelyből négy példánnyal rendelkeznek.
A sajtótájékoztatón nem esett szó több magyar írásos emlékről. Megkeresésünkre Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke lapunknak elmondta: az 1919-es hatalomváltás után, majd a kommunizmus idején elkobzott könyvállományuk egy része (körülbelül 3000 kötet), további levéltári anyag és sok kézirat található az Akadémiai Könyvtárban. De a legtöbb értéküket az Állami Levéltárban és Központi Egyetemi Könyvtárban őrzik. A visszaszolgáltatásukra indított peres eljárás hosszú évek óta folyik, egyelőre eredménytelenül.
Száznál több oklevelet fogadtak örökbe
Ugyancsak történelmi dokumentumok, levéltári értékek népszerűsítése volt a célja a Kolozsvári Magyar Napok keretében megszervezett Román Országos Levéltári tárlatvezetésnek és az Erdélyi Magyar Levéltárosok Egyesületének Fogadd örökbe a múltad elnevezésű kampányának. Flóra Ágnes levéltáros az akkori tárlatvezetés során elmondta: a médiában és a közbeszéd szintjén a levéltárakról alig esik szó, miközben a könyvtárakról nagyon sokat hallanak az emberek, valószínűleg ezért is emberközelibb a könyv, mint a történelmi irat. A levéltári kiállítással és a szimbolikus örökbefogadási kampánnyal ezen igyekeztek változtatni nem kevés sikerrel, hiszen óriási érdeklődés övezte a csoportos tárlatvezetéseket.
Az akció során olyan speciális tárolódobozok készítésére gyűjtöttek a kampány szervezői, amelyek garantálják, hogy évtizedeken, évszázadokon át meg lehessen őrizni a rendkívül fontos kordokumentumokat. – Száznál többen fogadtak örökbe oklevelet a Kolozsvári Magyar Napok alatt, és azóta is folyamatosan érkeznek felajánlások banki átutalással, amiért természetesen nagyon hálásak vagyunk – részletezte kérdésünkre Flóra Ágnes. Hozzátette: főleg a középkorosztály mutatott nagy érdeklődést az ügy iránt, a fiatalokat kevésbé tudták bevonni. – Az összegyűlt pénzalap várakozáson felüli, hiszen összesen több mint ötezer lejt ajánlottak fel a levéltári oklevelek megmentésére – mondta el a levéltáros, aki szerint a következő lépés, hogy diákjaival együtt leméri a levéltári dokumentumokat a méretre szabott dobozok elkészítéséhez. – A 496 oklevéltároló beszerzéséhez ugyan nem lesz elég ez a pénzösszeg, de becsléseim szerint az oklevélállomány felét dobozba tudjuk helyezni – tette hozzá.
Az örökbefogadás természetesen szimbolikus, semmiféle jogokkal nem ruházza fel az örökbefogadót, csak egy Mátyás király kézjegyével ellátott oklevélmásolatot kap emlékbe a felajánló. A levéltáros nagyon sikeresnek ítélte a kampányt és kiemelte: az akció sikeressége főként a Kolozsvári Magyar Napok szervezőinek köszönhető, akik felkarolták és népszerűsítették a kezdeményezést. Egyelőre még bizonytalan, hogy jövőre szerveznek-e „örökbefogadást”, esélyesebb két év múlva egy adománygyűjtés – tudtuk meg Flóra Ágnestől.
D. I., Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)

Idén lassan, de biztosan jön a támogatás
Évek óta biztosan érkező anyagi segítségnek számít a magyarul tanuló iskolások számára a Szülőföldön magyarul névvel meghirdetett nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatás.
A 20 ezer forintnyi összeget 2002 óta ajánlja fel a magyar állam mindazoknak a diákoknak, akik szülőföldjükön magyar nyelvű oktatásban vesznek részt. Idén újdonságként az óvodások is megkaphatják a támogatást. Kolozs megyében összesen 9800 pályázati csomagot osztottak szét (ez a kinyomtatott pályázati adatlapot és pályázati útmutatót, valamint a pályázati iroda címével ellátott válaszborítékot tartalmazta) – mondta el lapunknak Tárkányi Erika, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) Kolozs megyei elnöke, aki a pályázatok elbírálásának és az összeg átutalásának menetét is ismertette. A Pedagógusok Szövetségét idén május 4-én kérte fel a Bethlen Gábor Alap a pályázat lebonyolítására. Az adatlapokat tartalmazó pályázati csomagokat pedagógusaink segítségével juttattuk el a szülőkhöz. Az RMPSZ adatbázisa alapján Kolozs megyében több mint 9800 adatlapot kézbesítettünk, eljutva minden kis településre, ahol magyar tagozat működik. De figyelembe vettünk olyan helységeket is, ahol nincs magyar tagozat, de a diákok fakultatív módon tanulnak magyarul: Mezőkara jó példa erre, itt hat kisdiákot tanít magyarul az egyik pedagógus, aki el is juttatta hozzájuk az adatlapokat. Nem részesülhetnek azonban támogatásban azok a magyar gyermekek, akiknek lenne ugyan lehetőségük anyanyelvükön tanulni, mégsem teszik, hanem román óvodába, iskolába járnak – ismertette a megyei elnök. Kérdésünkre, hogy mi az eljárás azon diákok esetében, akiknek a településén nem működik magyar tagozat, és inkább a román oktatást választják ahelyett, hogy a szomszédos településre ingáznának, Tárkányi Erika elmondta: ezek egyéni elbírálásban részesülnek, és bár az RMPSZ írhat egy ajánlást vagy indoklást ilyen esetekben, a támogatás odaítéléséről a pályáztató szervezet, esetünkben a Bethlen Gábor Alap dönt. – A szövetség csak a pályázati csomagok kézbesítését, majd a visszajuttatott adatlapok összegyűjtését és az adatok feldolgozását kellett hogy elvégezze. A szovátai Teleki Oktatási Központban el is készültek a munkával, sikerült tartani a határidőt. Az átutalások megkezdését a Bethlen Gábor Alap szeptember 17-e utánra ígérte, idén ezt az OTP bankon keresztül oldja meg. – mondta az alelnök. A Pedagógusok Szövetsége, vállalt kötelezettségének megfelelően értesíteni fogja a szülőket arról, hogy sikeresen pályáztak-e, hol és hogyan vehetik fel a bankkártyát és a megítélt támogatást. Az értesítéseket nem postai úton, hanem akárcsak a pályázati adatlapokat, pedagógusaink által juttatjuk el a pályázókhoz. Esetenként az OTP bank útján már jutottak el bankkártyák a pályázóknak. Ők is megkapják a Szövetség értesítését, amelyben megtalálják a kifizetés módjával kapcsolatos tudnivalókat.
Az előző évekhez képest a késlekedés természetes, ha arra gondolunk, hogy idén nem áprilisban, hanem június végén járt le a pályázati határidő, és a létszám is növekedett az óvodásokkal. A szülők megszokhatták, hogy az őszi szezon elején biztosan érkezik a támogatás, és ez idén is így lesz, csak a folyamat valamivel több időt vesz igénybe – biztosított a megyei elnök.
S. B. Á. Szabadság (Kolozsvár)

Kulturális Örökség Napjai Székelyudvarhelyen
Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont szeptember 16. és 17. között második alkalommal szervezi meg a Kulturális Örökség Napjait. A budapesti Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által életre hívott program nagy sikert aratott az elmúlt években mind az anyaországban, mind a határokon túl. A program célja, hogy az átlagember ingyenesen bepillanthasson azokba a különleges terekbe, épületbelsőkbe, amelyek a magyar kultúra és az épített örökség részét képezik. A program Székelyudvarhely fontosabb épületeit kívánja ingyenesen a látogatók figyelmébe ajánlani, a kulturális értékeket minél szélesebb tömegek számára hozzáférhetővé tenni. A rendezvény szeptember 16-án, péntek délután 5 órakor kezdődik Sz. Kovács Géza segesvári festőművész kiállításával, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont előadótermében.
A kiállítást megnyitja: Kovács Árpád művészettörténész, verset mond Péter Beáta, az oroszhegyi Petőfi Sándor Általános Iskola VIII. osztályos tanulója. Másnap szeptember 17-én, szombaton Séta Székelyudvarhelyen címmel folytatódik a program. Diákoknak, fiataloknak reggel 9 órától indul a városi séta a Forrásközpont székhelyétől (1918. december 1. utca, 9. szám). Útvonal: Kossuth utca – Városháza tér, ahol a városközpontot veszik szemügyre. Műemlék-látogatás: Református templom, Szent Miklós-hegyi templom, Egykori vármegyeháza ma Polgármesteri Hivatal), Benedek Elek Pedagógiai Líceum, Tamási Áron Gimnázium, Ferences templom. Déli 12 órától a felnőtteket várják városnéző sétára. Vezető: Kovács Árpád. Szabadság (Kolozsvár)

Feléledhet az irodalmi élet Nagykárolyban
Csütörtök este négy nagykárolyi költő kezdeményezésére irodalmi találkozó zajlott egy helyi kávézóban. A jövőben legalább havi rendszerességgel kerülne sor hasonló eseményekre a kisvárosban.
Hiánypótló szándékkal került megrendezésre csütörtök este 7 órától Nagykárolyban az az irodalmi est, amelyet négy helyi költő, Fischer Botond, Kádár Ferenc, G. Katona József és Sróth Ödön hozott össze egy nagykárolyi kávézóban. A tervek szerint a jövőben havi rendszerességgel megrendezésre kerülő kezdeményezés célja újjáéleszteni az irodalmiéletet a kisvárosban könyvbemutatók és hasonló rendezvények szervezésével, akár fiatalok bevonásával is, továbbá alkotásra ösztökélni a helyi költőket, valamint azokat, akik fogékonyságot éreznek magukban a szépirodalom iránt. Mindez előreláthatólag a Kaffka Margit Művelődési Társaság keretén belül működne.
A transzközépről beszélgettek
A csütörtöki találkozó fő témája a transzközép irodalom volt. Vitaindító gyanánt Fischer Botond röviden összefoglalta az irányzat irodalomtörténeti jelentőségét, verstani sajátosságait. A transzközép ezek szerint a 90-es évek elején tört be az erdélyi irodalomba, ekkor kezdte el az Orbán János Dénes, Sántha Attila, Farkas Wellmann Endre neveivel fémjelzett nemzedék verseik és elméleti írásaik publikálását. Az irányzaton belül alkotó költők a túlzott pátoszt, a fölöslegesen nagy témákat félretéve a mindennapok kis dolgait helyezték előtérbe, ugyanakkor a kötött, virtuóz versformákat részesítették előnyben. Öniróniával átitatott alkotásaikban a vulgáris kifejezések használatától sem riadtak vissza.
A csoportosulás következő találkozója, amelyre több érdeklődőt várnak, szeptember 22-én délután hat órakor lesz a Kaffka Margit Művelődési Társaság termében. Az eseményen újból a transzközép irodalom lesz terítéken, emellett pedig a szabadvers jellegzetességeit is megvitathatják majd a jelenlévők. erdon.ro

A besorolás nem befolyásol
Mivel a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) eddig sem kapott román állami támogatást, így a minisztériumi besorolás nem befolyásolja az intézmény tevékenységét.
Dr. János Szatmári Szabolcs a PKE rektora tegnapi sajtótájékoztatóján fejtette ki véleményét a Tanügyminisztérium által elvégzett besorolásról, melynek keretében a hazai felsőfokú oktatási intézményeket rangsorolták. A rektor kifejtette, hogy az egyetemek rangsorolásának késleltetése óriási károkat okozott az állami felsőfokú oktatási intézményeknek, hiszen a mesterképzések beindítása előtt egy-két héttel hozták nyilvánosságra a kategóriákba sorolás eredményét. Ugyanakkor kifejtette: ez a rangsor az állami egyetemek finanszírozását érinti, nem az intézmények képzéshez való jogát, így a PKE harmadik, oktatói kategóriába történő besorolása nem módosítja az egyetem tevékenységét, hiszen a PKE eddig sem kapott semmilyen anyagi támogatást a román államtól. János Szatmári elmagyarázta, hogy az egyetemek a továbbiakban is indíthatnak bármilyen mesterképző iskolát, de ezek állami finanszírozása függ majd a besorolásuktól. Majd felhívta a figyelmet arra, hogy az ország összes magánegyeteme a harmadik kategóriába esett, „vélhetően azért, hogy ne jusson eszükbe esetleges kutatásaikra állami támogatást kérni” – fogalmazott a rektor. János Szatmári Szabolcs jelezte, hogy még most sem tudják, hogy milyen kritériumrendszer került a harmadik kategóriába a PKE, és mint mondta, hivatalosan fogják kérni az erre vonatkozó adatok kiadását a szükséges magyarázatokkal együtt.
Akkreditálva
János Szatmári Szabolcs, a PKE rektora tegnapi sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy az akkreditáció megszerzése után az eddigi négy mesterképzés mellett további négyet indíthat az egyetem vallástudományok, vállalkozások fejlesztésének menedzsmentje, zeneművészet az audiovizuális kultúrában valamint vizuális kommunikáció tematikákban. A mesterképzésekre a beiratkozások a tegnapi nap folyamán lezárultak, a felvételik ma zajlanak, illetve szeptember 24-én lesz még egy felvételi. Hangsúlyozta, hogy az idén végzett az egyetem első mesterképzős évfolyama, és mivel lejárt a három éves monitorizálási időszak, ezért jövő évtől a hallgatók már a PKE oktatóiból álló bizottság előtt, magyarul vizsgázhatnak Nagyváradon.
Alapképzés
Az alapképzésről szólva a rektor kijelentette, hogy szeptember 13-ig tart a pótfelvételi a megmaradt helyekre. A rektor felhívta a figyelmet arra, hogy a szakok többségén maradtak még tandíjmentes helyek, ezalól kivétel a PKE legkeresettebb szakjainak számító magyar, angol, reklámgrafika, menedzsment és turisztika szakok, de még ezekre a szakokra is be lehet iratkozni tandíjas helyekre. Megtudtuk, hogy a legcsekélyebb az érdeklődés a filozófia és a teológia szakok iránt. János Szatmári Szabolcs aláhúzta, hogy az egyetem nem csak azokat várja, akik az idén érettségiztek, hanem a másoddiplomásokat és a korábbi években érettségizőket is. Bejelentette továbbá, hogy az idén nem indul be a tanítóképző valamint a bank és pénzügy szak, ellenben beindul a legtehetségesebb diákoknak szóló szakkollégiumi képzés, melynek keretében neves szakembereket is meghívnak előadásokat tartani. Hangsúlyozta, hogy a Colloquia nyelvvizsga központot alig fél éve indították, de máris nagy sikerük van a különböző nyelvoktatásoknak. Hozzátette, hogy a nyelvközpontban már óvodás korú gyerekeknek is indítanának képzési formákat.
A finanszírozásról
A PKE állami támogatása kapcsán a rektor elmondta, hogy a román államtól csak az egyetem által a HU-Ro programok keretében elnyert pályázatok önrészét kapták meg, de az egyetemfenntartás és az oktatás költségeinek 85 százalékát a magyar állam biztosítja, a fennmaradó tizenöt százalékot pedig az egyetem saját bevételeiből fedezi. Elmondta, hogy a magyar államtól a romániai felsőfokú oktatási intézmények finanszírozására szánt összeg 70-30 százalékos arányban oszlik meg a Sapientia és a PKE között. Ezt követően elárulta, hogy a tavalyi kormányváltás után azonnal félmilliárd forinttal emelkedett a támogatás teljes összege, mely így jelenleg eléri a kétmilliárd forintot. Emellett a magyar kormány kérte a két romániai magyar felsőfokú oktatási intézményt, hogy állítsák össze fejlesztési prioritási listáikat, a magyar kormány ugyanis külön fejlesztési alapot kíván létrehozni a határon túli magyar egyetemek támogatására. János Szatmári Szabolcs elmondta, hogy a PKElegfontosabb prioritása az új egyetemépület felépítése, melyet szintén a magyar állam anyagi támogatásával kívánják megépíteni. Az egyetemnek már megvan a pénze az építkezés engedélyeztetésének költségeire, és ezt a folyamatot már idén októberben szeretnék beindítani.
Kapcsolatok, fejlesztések
János Szatmári Szabolcs beszámolt az intézmény külkapcsolatainak bővítéséről, melynek köszönhetően az Erasmus program keretében a PKE már szakmai gyakorlatra is tud ösztöndíjakat nyújtani diákjai számára különböző külföldi cégekhez, intézményekhez. A PKE most írt alá egyzeményt a Sevillai Egyetemmel, és aláírás előtt áll az egyezség a Liszaboni Katolikus Egyetemmel, a közeljövében pedig várhatóan egy svájci és egy vagy két németországi egyetemmel köt hasonló együttműködési szerződést. Az infrastukturális beruházásokról szólva a rektor kiemele azt, hogy az egyetem épületét teljesen felújítják, a legfelső emeleten légkondicionálást, a nagyteremben és a Bartók teremben kihangosítási rendszert szereltek be, a többi tanteremet pedig projektorral és interaktív táblákkal látják el. Beszámolt arról is, hogy két tudóstól közel hatezer kötetes, főként szépirodalmi és szakirodalmi könyvadomány érkezik a PKE-hez. A Partiumi Keresztény Egyetem tanévnyitója egyébként október 7-én tíz órai kezdettel lesz a váradi színházban. erdon.ro

Egyházi iskola – kényszerrel?
A szülők egy részének döbbenetére egyházi iskolában kezdi az új tanévet hétfőn a nagyváradi Partenie Cosma Kereskedelmi Szakközépiskola három magyar osztálya. „Mindenféle előzetes értesítés nélkül tegnap (szerdán – szerk. megj.) tájékoztattak, hogy a szakközépiskola magyar tagozatát átvette a Szent László Római Katolikus Gimnázium, a diákok pedig hétfő reggel fehér ingben és fekete nadrágban jelenjenek meg a székesegyházban a reggeli ájtatosságon” – panaszkodott az ÚMSZ-nek az egyik anyuka, aki tegnap este „kupaktanácsot tartott” az érintett szülőkkel a tiltakozásuk esetleges formájáról.
A panaszos szülő szerint a Szent László Nagyvárad egyik leggyengébb iskolája, ahol a nyári érettségin egy egész osztály megbukott, és nincsenek olyan pedagógusai, akik a kereskedelmi iskola magyar diákjainak a szaktantárgyakat oktathatnák. Elmondta: a magyar osztályok „átmentésének” ötlete nem új keletű. „Szó volt már erről egy évvel ezelőtt is, de akkor csak szóbeszéd volt, senki nem erősítette meg” – jelentette ki.
Elmondása szerint a szülők legutóbb három nappal ezelőtt érdeklődtek a magyar osztályok sorsa felől, viszont arról biztosították őket, hogy „minden marad a régiben”. Az anyuka szerint az egész ügy hátterében valószínűleg az áll, hogy a katolikus gimnázium „egy új szakot kap anélkül, hogy belebonyolódna annak bürokratikus vonatkozásaiba”.
Zalder Éva, a Szent László Római Katolikus Gimnázium igazgatója tudomása szerint az érintett szülők „jó ideje” értesültek arról, hogy gyerekük az egyházi iskolában kezdi majd az új tanévet. Lapunknak az ügy hátteréről elmondta: az egyház visszakapta azt az épületet, amelyben a Partenie Cosma Kereskedelmi Szakközépiskola működött. A román iskola ennek következtében kiköltözött, s a tanfelügyelőség ajánlotta fel, hogy a három magyar osztály maradjon az épületben, s tagolódjon be az egyházi tanintézménybe.
„Mi nem repestünk az örömtől, ám a román szakközépiskola vezetősége igen, mert szabadulni akart a magyar osztályoktól. Ráadásul az új épületben nem volt hely, a magyar gyerekeknek több váltásban kellett volna tanulniuk” – magyarázta az igazgatónő. Zalder úgy tudja, a magyar szülők idejekorán tudomásul vehették, hogy három opciójuk van: román osztályba íratják a gyereküket, átíratják valamelyik másik magyar iskolába, vagy beleegyeznek abba, hogy az egyházi gimnáziumban kezdjék a tanévet.
Zalder szerint a három kereskedelmis magyar osztályt csak úgy vehette át az egyházi iskola, ha idéntől kereskedelmi szakoktatást is indít. Ez is meg is történt, megkapták a minisztériumi engedélyt, idéntől meghirdették a kilencedik osztályt, így az átvett három osztállyal együtt négy évfolyam tanul hétfőtől kereskedelmi szakon.
Az igazgató hangsúlyozta, azt a három szaktanárt is átvették Partenie Cosmából, akik a magyar gyerekek szakképzését biztosítják. Emlékeztetett arra is, hogy miközben idén a román szakközépiskolába már ötössel be lehetett jutni, a Szent László kereskedelmi szakának kilencedik osztályába hetes volt az utolsó bejutó médiája.
Az intézményvezető szerint a gyerekeknek és szülőknek nincs mitől tartaniuk: a Szent László Gimnáziumban ugyanolyan a házirend, mint más iskolában. Emellett hetente egyszer fél órás szentmisén kell részt venniük, s viselniük kell az egyenruhát. „Nem áll szándékunkban katolikust nevelni belőlük. A reformátusok saját vallásukat tanulhatják a vallásórán” – magyarázta.
Szabó József, a nagyváradi önkormányzat tanügyi bizottságának tagja szerint „csak hangulatkeltés” egyes szülők elégedetlenkedése. Lapunknak elmondta: több szülői értekezletet is tartottak már idén ebben a témában Biró Rozália alpolgármester, illetve a tanfelügyelőség képviselőinek részvételével, így tudhatták, mi vár rájuk.
„A Partenie Cosma vezetőségével nem volt könnyű tárgyalni, szabadulni akartak a magyar osztályoktól” – magyarázta. Elismerte ugyanakkor, hogy a hivatalos döntés csak ezen a héten szerdán született meg a gyerekek sorsáról. „Meg kellett még kapni valami engedélyeket a minisztériumtól és tanfelügyelőségtől” – tette hozzá.
F. I. Új Magyar Szó (Bukarest)

„Cselekedni a csodát”
Mustármag címmel Wass Albert írásaiból összeállított egyéni műsort mutat be az idei évadban is Kulcsár-Székely Attila, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulatának tagja.
A színművész lapunknak elmondta, a Csurulya Csongor által rendezett produkció célja, hogy „egy-egy előadást a szórványmagyar vidékekre is eljuttasson, valamint olyan magyarlakta településekre, ahol egy nagyszínpadi produkciót technikai okokból nem lehet bemutatni” – a helyszín pedig minden esetben az adott település katolikus vagy református temploma.
Nem szavalóest
A Mustármag bemutatójára a Fehér megyei Tűrben került sor a 2010/2011-es évadban, majd egy magyarországi turné után Kulcsár-Székely Attila Szlovénia fővárosában, Ljubljanában, a magyar nagykövetségen is előadta egyszemélyes produkcióját.
Holnap és holnapután a Maros megyei Mikházán mutatja be a színművész az egyszemélyes produkcióját, szeptember 18-án Jobbágytelkén, október 7-én pedig Marosvásárhelyen, a vártemplomban lesz egy előadás.
„Itt nem szavalóestről van szó, hanem egy kerek előadásról” – magyarázza Kulcsár-Székely, aki kérdésünkre elmondja, azért templomban adja elő a Mustármagot, mert „a szórványvidéknek, az isten háta mögötti magyarságnak készült, ahová színház nem juthat el”.
Mint mondja, az előadást úgy építették fel, hogy minimális díszletre legyen szükségük. Felvetésünkre, hogy miért Mustármag a produkció címe, a színművész elmondta: „az előadás zárómondatai közé tartozik a jézusi mondat, ››ha csak egy mustármagnyi hitetek is lenne... ‹‹ és nagyon összhangba van a templommal, mint helyszínnel és az előadás vallásos jellegével”.
Kulcsár-Székely Attila főként a szórványvidékekre akarja elvinni Mustármag című produkcióját
A közönségnek tetszik
„A tűri ősbemutatón, amikor az előadás közepétől láttam, ahogy az öreg nénik és bácsik sírva hallgatják, amit mondok, vagy ahogyan odajöttek hozzám előadás után azzal, hogy nekik még ilyen élményben nem volt részük, ők nem gondolták már, hogy Tűrben valaha még ilyen magyar nyelvet, beszédet fognak hallani.
Ugyanilyen nagy élményben volt részem Máján, de említhetném az Udvarhelyi előadást, amit direkt június 4-re időzítettük a Trianon emléknapra, ahol perceken keresztül tapsolt felállva a közönség” – mesélt érdeklődésünkre a közönség reakcióiról a színművész.
Egy „másik” Wass Albert
Amikor egyik barátom megtudta, hogy egy Wass Albert előadáson gondolkodom, azt mondta, hogy nem hiszi el, hogy én ezzel a búsongó, búba forduló, nacionalista, román gyűlölő szerzővel dolgozok” – mesélte az előadás születésének körülményeit Kulcsár-Székely. Elmondása szerint az előadásban nyoma sincs a többség által ismert Wass Albertnek, a megbocsátáson, az együttélésen, a pozitív jövőképen van a hangsúly. „A csodát nem várni kell, hanem a csodát meg kell cselekedni” – összegezte a Mustármag mondanivalóját Kulcsár-Székely Attila.
F. I. Új Magyar Szó (Bukarest)

Antológia a Grádicstól
Rendhagyó könyvbemutatót tartott szerdán este Marosvásárhelyen a Súrlott Grádics irodalmi kör, amely öt éves tevékenységéből Az eltérített felvonó címmel jelentetett meg kötetet a Kriterion Könyvkiadó. A rendezvény házigazdája, Nagy Miklós Kund újságíró köszöntőjét követően Bögözi Attila, az antológia szerkesztője árulta el, hogy „miért súrolnak grádicsot”.
Mint fogalmazott, „a hajdanvolt kiskocsma neve hallatán, amely a Klastrom utca elején, szemben a Kálváriával állott, hamarább jut eszébe az embernek a zaftos zónapörkölt marhavelő pirítóssal, jóízű flekken meg vargabéles, mint karakteres irodalmi ínyencségek svédasztala – legyen míves próza vagy veretes vers.
Pedig a Súrlott Grádics kötődése az irodalomhoz legalább annyira nagy múltú, mint amilyen legendás hírű maga a hely, ahol Ady Endrétől Móricz Zsigmondig a magyar irodalom sok jeles alakja megfordult”.
A Súrlott Grádics ugyanis a maga sajátos kisvárosi mikrokozmoszával helyszínként is megjelent több irodalmi alkotásban, Molter Károly Örökmozgó című színdarabjától a Vári Attila-novellákig. Az antológiát H. Szabó Gyula, a Kriterion kiadó igazgatója és Nagy Pál irodalomtörténész méltatta, majd Nagy István színművész a kötet írásaiból olvasott fel.
Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)

Betű- és számvetés között
Ágoston Hugó
Beszélgetés a hatvanadik születésnapjához érkezett Markó Bélával
Időutazásra invitáltuk beszélgetőtársunkat, életútja és pályája eddigi jelentős stációit érintve. Óhatatlanul is onnan indultunk, ahol a költő és politikus Markó Bélával készülő interjúk többsége „megfordul”: alkotás és közéleti szerepvállalás mindig kihívást jelentő mezsgyéjéről. „Évtizedes” léptékű kor-sétánk során nemcsak múltat és jelent szemlézünk, miközben valamiképpen a gyökerekhez való visszatérésről esik szó, hanem a közeljövőbe is előrenézünk ... egy keveset, amennyire interjúalanyunk enged az ilyenfajta „kísértésnek”.
Markó Béla hatvan éves. Mit tudsz felhozni a mentségedre? Készülsz számvetéssel? Hát betűvetéssel?
– Általában nem ragaszkodom az ilyen konvenciókhoz, hogy ha az ember elrúgja az ötvenet vagy a hatvanat, ha kerek évfordulója van, akkor annak van valami jelentősége. Biológiailag nem pontosan szeptember 8-án öregszem én sem, hanem azelőtt is és azután is, és folyamatosan, mint mindannyian. De az emberi konvencióknak mégis van jelentőségük, mert megteremtik a számvetés kényszerét, és én az utóbbi időben – szintén nem éppen szeptember 8-án vagy ezekben a napokban, hanem ezekben az években – folyamatosan készítem a magam számvetését.
Ennek része volt az is, hogy úgy döntöttem, politikai pályámat fokozatosan lezárom, és ott próbálom folytatni, ahol abbahagytam, vagyis az irodalomban. Ez viszont tagadhatatlanul kötődik az életkorhoz, mert most még úgy érzem, van még egy életem, vagy lehet még egy életem, vagyis esetleg még képes vagyok kiteljesíteni egy hivatást. Ez válasz arra is, hogy készülök-e betűvetéssel. Igen, természetesen.
Most abban a szerencsésnek mondható lelkiállapotban vagyok, hogy több a megírnivalóm, legalábbis én így gondolom, mint amennyit nap mint nap meg tudok írni, különösen úgy, hogy azért más felelősségem is van. Itt nem csak versírásról van szó, hanem arról, hogy azt is meg kell írnom, ami az én tudásom és tapasztalatom szerint az elmúlt húsz évben velünk történt.
Vegyük sorra felnőtt életed stációit! 1971 szeptembere: Markó Béla húsz éves, a kolozsvári Gaál Gábor Irodalmi Kör elnöke. Gyönyörű életkor, de a rendszer kezd bekomorulni...
– Talán nem a húsz éves kor volt ilyen szempontból számomra emlékezetes, hanem a tizenhét, tizennyolc éves kortól el egészen húsz, huszonegy, huszonkét éves koromig, ugyanis hogyha valaki belenéz, ha nem másba, akkor a történelemkönyvekbe, akkor látni fogja, hogy ez az időszak volt, általában Európában is, tehát nem csak a szocialista világban, hanem Nyugat-Európában is, egy radikális nyitás pillanata: a párizsi diáklázadások, mozgalmak, minden ami ide kapcsolódik, el egészen a zenéig, a Beatlesig – az valamivel hamarabb robbant be.
Romániában is ez a kor a kommunista diktatúrán belül mégiscsak a nyitás kora volt. Tehát én kamaszként és aztán fiatalon is, húsz évesen, úgy érezhettem, hogy van remény, hogy a világ minálunk is megnyílhat, hogy a dolgok elindulhatnak jó irányba. Ugye, köztudott, hogy a hatvanas évek végén új magyar intézmények jöttek létre Romániában, akkor történt a közigazgatási átszervezés, ez megpezsdítette a különböző erdélyi régiókat, beleértve a Székelyföldet is.
Az más kérdés, hogy ez utólag mind illúziónak bizonyult, és aztán a hetvenes évek elején, valamikor 1972–1973 körül tényleg, ahogy mondod, kezd a rendszer bekomorulni, de nekem azelőtt módom volt a legérzékenyebb életkorban azt is megtapasztalni, hogy nyílhat is a rendszer.
1981 szeptembere: harminc éves vagy, gyakorló kétgyermekes családapa, háromkötetes költő, folyóiratszerkesztő, írószövetségi tag.
– Igen, harminc évesen túl vagyok már a huszonéves kor dilemmáin, megtorpanásain, aprónak tűnő, de fontos személyes válságain, amelyek, nyilván, elsősorban a hivatáshoz kapcsolódnak: hogy ki tudom-e magamat teljesíteni az irodalom és a vers által... igen, a húsz éves és a harminc éves kor között sok dilemmát meg kellett nekem is élnem: vajon jól választottam-e hivatást, vajon tudok-e érvényeset alkotni ebben a hivatásban?
Meg kell mondanom, hogy nekem az emlékezetem nagyon szelektív: hangulatokra, közérzetekre emlékszem, tapintásélményeim, illatélményeim sokkal inkább vannak, mint például adatok a fejemben – tehát fogalmam sincs, hogy 1981 szeptemberében harminc évesen hogyan ünnepeltem, de az biztos, hogy akkor már bizonyosnak tűnt számomra a pályaválasztás, akkor már úgy látszott, hogy szerkesztőként és íróként, költőként megtaláltam a magam helyét, már az első irodalmi díj is mögöttem van, mögöttem vannak már méltató, értékelő, fontos kritikák a verseimről, és család van, gyermekek vannak körülöttem, ennek következtében megjelenik a gyermekvers is az életművemben, de a tankönyv is, hiszen pontosan ezekben az években írtam a Magyar irodalom tankönyvet, miközben a világ körülöttünk nagyon cudar. Akkor már lassan-lassan érződik az anyagi nyomor is körös-körül.
1991 szeptembere: negyven éves vagy, RMDSZ alapító tag, vezetőségi ember, Maros megyei szenátor. Az eltelt tíz évben további nyolc köteted jelent meg. Nemcsak a rendszerváltás eufóriáján, de a marosvásárhelyi „fekete március” okozta megrázkódtatáson is túl...
– Én azt hiszem, hogy 1991 szeptemberében fiatalabbnak éreztem magam, mint akár 1981-ben, és legalább annyira, mint 1971 szeptemberében. 1991-ben ugyanis hatalmas idő van már mögöttünk 1989 decemberéhez képest. Azok olyan évek voltak, amikor megtapasztaltam, hogy a népmesei fordulatban, amely azt mondja, hogy három nap egy esztendő, nagy igazság rejtőzik. 1991 szeptemberében már mögöttem volt az RMDSZ-alapítás, természetesen másokkal együtt, mögöttem volt sok-sok remény, rengeteg illúzióvesztés, reggeltől estig tartó munka sok-sok hónapon át, Marosvásárhely márciusa. Egy egész történelem – nekünk abban sűrűsödött az egész életünk...
Fiatal is voltam, és nagyon öreg is 1991 szeptemberében. Ha 1989 előtt a körülöttünk levő életben alig történt valami, és alig változott valami, és ilyen értelemben az akkori rendszer minket erőszakosan fiatalnak tartott meg, nem engedte, hogy minden szempontból felnőhessünk, akkor legalább annyira igaz, hogy 1989 decembere után villámgyorsan öregedtünk a felelősség terhe alatt. Úgyhogy én nem is tudom, hogy politikailag nekem ez a most betelt hatvan évem mennyi. Úgy véltem, hogy – ha biológiailag nem is – politikailag sokkal több, és azért is döntöttem úgy, hogy abba kellene hagyni. 1991 szeptemberében – mindenképpen és összességében – mégis nagyon fiatal voltam, mert megint csak pályaválasztás előtt álltam.
Igaz ugyan, hogy 1989 decemberében teljes energiával beleártottam magam a politikába, de legalább annyira igaz, hogy ugyanakkor az irodalomban is felelősséget vállaltam: az addigi lapot, az Igaz Szót átalakítottuk, az lett a Látó, én voltam a főszerkesztője, és éles választás állt előttem, hogy a politikát rövid kitérőnek tekintem-e és folytatom az irodalmi hivatásomat, vagy pedig egy időre a politika lesz a legfőbb felelősségem.
Meg kell mondanom, hogy akkor én rövid kitérőnek szántam – még 1991 szeptemberében is – a politikát, és tulajdonképpen csak 1992 második felében lett ez másként, amikor az 1993-as januári RMDSZ-kongresszusra készülve el kellett döntenünk, hogy ki vállalja az elnöki tisztséget, és végül is kollégáim feltették nekem a nagy kérdést, és meglehetősen sok érvvel és vehemensen győzködtek, hogy vállaljam el. Tehát 1991 szeptemberében még úgy tudtam, hogy a politika szép, embert próbáló, de rövid kitérő az életemben.
2001 szeptembere: ötven évesen hét esztendeje vagy szövetségi elnök (kétszer újraválasztva, majd 2003-ban harmadszor is), napvilágot látott összegyűjtött verseid reprezentatív kötete. 2000-ben megszületett harmadik gyermeked, Balázs fiad is. Nélküled nincs román és romániai magyar politika.
– Már 1991-ben vagy akár 1981-ben is, ha éppen számvetést készítettem, az irodalomra gondolhattam vissza elégtétellel, és valamennyire a szerkesztői munkára is, hiszen nekem az irodalomhoz való viszonyomat nemcsak az írás határozta meg, hanem az is, hogy szerkesztőként mindenképpen irodalmi mozgást próbáltam kiváltani, és ez nagyon sokszor sikerült is: fiatal, tehetséges embereket behozni a közfigyelembe, a reflektorfénybe...
Ilyen elégtételeim voltak nekem azelőtt. 2001 szeptemberében, azt hiszem, ahogy visszagondolok, a politikai elégtételek voltak az elsődlegesek. Akkor már mögöttünk volt két óriási eredmény: az egyik az új oktatási törvény elfogadása 1999-ben, amelyet aztán meg kellett változtatni, rá több mint tíz esztendőre, de jóval tágabb keretet adott az anyanyelvi oktatásnak, 2001 elején pedig elfogadtuk azt a közigazgatási törvényt, amely a húsz százalékos nyelvhasználati szabályozást bevezette Romániában.
2001-ben tehát, ha volt időm és energiám a magam számvetését elkészíteni, ezekre az eredményekre gondoltam vissza, és minden bizonnyal némi elfojtott fájdalommal az irodalomra, mert 1994– 1995 után hosszú-hosszú évekig – beleértve 2001-et is és még utána néhány évet – semmi verset vagy szépirodalomnak tekinthető szöveget nem vetettem papírra. És persze, éppen fiatal apa voltam, ez is igaz.
Sokszor fiatalodtam és sokszor öregedtem én meg ezekben az általad idézett korszakokban, tehát hol hirtelenjében megfiatalodtam, és harminckilenc-negyven évesen ifjú politikusként kellett tapasztalat nélkül megtanulnom egy hivatást, hol aztán megfiatalodtam mint családapa, és most megint próbálok fiatalodni mint költő.
2011. szeptember 8.: hatvanadik születésnapod. Köteteid száma a harmadik ikszet tapossa. Már nem vagy az RMDSZ szövetségi elnöke, de – hét éve, kis megszakítással – a román kormány miniszterelnök-helyettese, második embere, mérvadó vélemények szerint a Kárpát-medence legnagyobb formátumú magyar politikai vezetője. Érdemes volt? Ha újrakezdhetnéd, mit tennél másképpen? Mikor fogsz már neki a naplódnak?
– Mindenképpen érdemes volt. Egyébként rám az jellemző, hogy nem szoktam hosszan rágódni a saját hibáimon. Tudom őket, ismerem, azt is tudom, hogy mikor hoztam jó döntést, mikor nem, fölmérem, elemzem ezeket, de általában irtózom az olyan közérzettől, hogy akkor most valamit is újra kellene kezdeni. Ezt egyébként az eredményekkel kapcsolatosan is így gondolom. Nekem nagyon fáj, ha valamit lerombolnak, valamit, amit már felépítettünk, vagy elrontanak valamit, amit már felépítettünk, de ilyenkor is meg tudom teremteni magamnak azt a közérzetet, hogy ne omoljak össze, mert mindig azt mondom, hogy ami volt, az volt, azt nem lehet megsemmisíteni.
Tehát ami jó példa megtörtént velünk, azt nem lehet utólag megsemmisíteni, akkor sem, ha lebontják, ha elrontják a törvényt, az intézményt, amit létrehoztunk – ez nagy baj, nagyon fáj –, de a múltat ilyen szempontból nem tudják megsemmisíteni, s ami jó történt velünk, azt sem tudják ilyen értelemben megsemmisíteni. Így, most, hogy elém tetted ezeket a kérdéseket és ezeket az évfordulókat, azon gondolkodom, hogy érdekes alkat bontakozik ki belőle, és hogy én minden bizonnyal olyan ember vagyok, aki időről-időre a pályamódosítást szeretem, tehát az ilyen fajta változásokat: az irodalomból hirtelen a politikába, aztán egy idő után, amikor úgy érzem, hogy át kell venni másoknak a stafétabotot, vissza az irodalomba.
Egyébként az irodalmon belül is mindig így voltam, sohasem hittem azt, hogy húsz évesen az ember megtalál egy hangot, egy stílust, és akkor azt hatvan évesen is művelni kell; időről-időre váltottam, kísérleteztem, kerestem a formát, az új stílust, az új műfajt, de emögött – bízom benne – egy nagyon is kiszámítható és átvilágítható alkat van. Vagyis én nem gondolom úgy, hogy az irodalomban mást csináltam, mint a politikában, vagy mást csinálnék, ezek ugyanannak a jó vagy rossz alkatnak, világlátásnak, világszemléletnek a lecsapódásai.
Nem gondolkozom azon, hogy ha újrakezdeném, akkor mit tennék másképpen. A legnagyobb nyereség abból, hogy politikára vállalkoztam, hogy semmilyen értelemben nem vagyok fatalista – most hirtelenjében ez a kifejezés ötlött az eszembe, de megfogalmazhatnám ezt másképp is, közelebb vagy távolabb a teológiától vagy akár a filozófiától is –, más szóval nagy nyereségem, hogy jól láthattam azt, hogy mennyi minden függ tőlünk, és hogy az ember befolyásolhatja a világ menetét.
Ma már egy pillanatnyira sem hiszek abban, hogy ki vagyunk szolgáltatva a történelemnek, azt gondolom, hogy a történelmet emberek csinálják – persze, bizonyos adottságokból nem tudunk kilépni –, de ami a legfontosabb: tudom, hogy nagyon sokszor gyarló, gyenge, nem is mindig jól felkészült emberektől mennyi minden függhet, és hogy milyen fontosak egyéni döntéseink a jövő szempontjából.
Nem biztos, hogy ezt korábban, 1981, 1991 szeptemberében is így gondoltam, de most így gondolom. Ennek ellenére egy pillanatig sem kísért az a gondolat, hogy valamit is másként kellett volna tennem. Én is ismerem Ray Bradbury népszerű sci-fi novelláját, hogy, ugye, ha a múltba visszatérünk és véletlenül eltaposunk egyetlenegy pillangót, akkor attól megváltozik az egész történelem.
Aki arról kezd el gondolkodni, hogy mi történik, ha eltapossa vagy nem tapossa el a pillangót, annak azon is gondolkodnia kell, hogy jó, de akkor ettől mennyit változott volna a világ – ezt pedig magam sem tudom és nem is tudhatom megmondani. A naplómat nem fogom megírni, mert nincs naplóm, hanem sok-sok feljegyzésem van. Ezek nem azzal a céllal készültek, hogy valamikor könyv lesz belőlük, hanem a napi munkám eszközei voltak, az előjegyzési naptáraktól elkezdve el egészen addig, hogy nyilván tárgyalásokról, beszélgetésekről rövid vázlatokat én magam is ott helyben írtam. Tehát naplót nem fogok írni, de ennek a több mint két évtizednek a személyes történetét megírom, természetesen.
Játsszunk mi is az idővel, ha már ő játszik velünk. 2021 szeptembere: Markó Béla hetven éves. Hol van a politika? Hol van a költészet? Vagyis hát hol lesznek ezek az életedben?
– Ahogy a változó múlttal nem szeretek eljátszadozni, ugyanúgy a jövőt sem szeretem kísérteni. Tehát, hogy hetven évesen hol leszek, és leszek-e, ez már nem tartozik a saját döntések körébe, amiről az imént beszéltem. De ha szándékomtól és akaratomtól is függ majd ez, akkor meg kell mondanom, hogy hetven évesen nagyon távol lesz tőlem a politika – nem mintha a világ nem lenne körülöttünk tele hetven éves politikusokkal, de én nem fogok akkor közéjük tartozni –, és remélem, nagyon közel a költészet és az irodalom.
Ha úgy megy minden, ahogy én gondolom, akkor jó néhány kötetettel gyarapszik a könyvespolcomnak az a része, ahol a saját köteteimet tartom, és remélhetőleg ez nem csak mennyiségi, hanem minőségi gyarapodást is jelent. Van, mit megírnom, úgy gondolom, hogy tudom, hogyan kellene megírnom, de ez nem olyan egyszerű.
Meg kell mondanom, hogy a politikai döntések is őrlik, gyötrik, morzsolják az embert – ugyanúgy az irodalomban is az írás előtti és az írás utáni pillanatok a fontosak és felemelőek. Írni nehéz, gyötrődést jelent a számomra. Remélem, hogy hetven évesen sok újabb gyötrődés lesz mögöttem.
Markó Béla
Ujjongó kertem
Azt mondják, mintha húzná valaki, talán az Isten, úgy nőnek az égre, körték, meggyek, cseresznyék ágai kapaszkodnak egy láthatatlan kézbe,
amely kacagva, szaladva viszi a gyámoltalanokat, helyben s mégis előre az időben, s azt hiszi mind, hogy sietni kell, azt hiszem én is,
ujjongva méricskélem sorra őket, hogy izmosodnak, egyre fennebb nőnek, tavaly az árnyék még csak térdig ért
nekem, s idén, igaz, hogy csak leülve, de végig eltakar már nyári hűse, mert nő az is, szorítja ki a fényt. Új Magyar Szó (Bukarest)

Lágerben kötött irodalmi barátság
Egyikük, a Nobel-díjas remekíró, Ivan Gyenyiszovics egy napjának utolérhetetlen ismerője, a Gulág szigetvilágnak velejéig kiismerője és megörökítője – halott. De másikuk, a magyar tanítvány, akit fiatalemberként sodort az író mellé a sors, tovább folytatja azt, amire fogsága idején kimondatlanul is fölesküdött: papírra vetni azoknak a magyar embereknek a sorsát, akik a szovjet lágerekben sínylődtek és pusztultak el.
Ehhez a példát és a kellő tudást, a módszert barátjától, Szolzsenyicintől tanulta, s amellett, hogy kilenc évi fogságának megírta legkegyetlenebb fél esztendejét, mintegy ötezer magyar fogolysorsból összeállította a Gulág-lexikont is, s ezért 2001-ben magas állami kitüntetésben részesült.
Az elmúlt napokban Rózsás János Erdélyt s különösképpen a Székelyföldet járva, amelyre mindig nagyon kíváncsi volt, felelevenítette az őt megismerni óhajtó népes hallgatósága előtt a lágerélet és a rendkívüli irodalmi barátság halhatatlan történetét.
A Gulág szigetvilágból már tudhattuk, hogyan látta Rózsást Szolzsenyicin baráti szeme:
„... Észreveszem, hogy engem és könyvemet gyakran figyelmesen néz, oldalvást oda-odapillant, de megszólalni mégis vonakodik egy sovány, hosszú orrú, nyurga fiatalember, aki szembetűnő, kívülről hozott jólneveltséggel, nagyfokú szerénységgel kelti fel a figyelmemet. Megismerkedünk egymással. Halk, elfogódott hangon beszél, az orosz kifejezésekkel bajlódik, mulatságos szófordulatokat használ, melyekért bocsánat kérőleg mosolyog. Kiderül, hogy - magyar, és Rózsás János a neve. Megmutatom neki Dalj nagy értelmező szótárát, és a lágeri nélkülözésektől elcsigázott arcával helyeslően bólint. Igen, igen. Kívülálló dolgokra kell terelni a figyelmet, nemcsak az evésre gondolni szüntelen.
Csak huszonöt éves, de hiányzik a fiatalos pír az arcáról. A szél által kicserzett száraz, vékony bőr mintha egyenesen a koponyájának hosszúkás, keskeny csontjaira volna húzva. Fájnak az ízületei, égető reuma kínozza, melyet Északon, erdőirtás közben szerzett.
Van itt a lágerben még két-három honfitársa, de azokat napról napra csak egy foglalkoztatja: hogyan lehet túlélni? Hogyan lehetne jóllakni? János pedig zúgolódás nélkül megeszi azt, amit a brigádvezető kiírat a számára. Éhen marad ugyan, de nem engedi meg magának, hogy ételszerzés után járjon. Mindig éberen szemlélődik, odafigyel a beszélgetésekre, mindent meg akar érteni. És mi az, amit meg akar érteni?... Minket, oroszokat akar megérteni!...
...Északra szállították, ahol erdőirtáson dolgozott, majd leromlott és bekerült a kórházba. Mind ez ideig Oroszország csak az egyik oldaláról fordult feléje, azzal az oldalával, amelyik leülteti az embereket, - most pedig bemutatkozott a másik oldaláról is.
Szolikamszk városának közelében, a Szimszk-i lágerkerület kis kórházában volt ápolónővér Duszja, egy negyvenöt éves asszony. Köztörvényes elítélt, szabad mozgással a környéken, öt éves büntetés idővel. Duszja nem csak abban látta munkájának az értelmét, hogy magát fenntarthassa, hogy a büntetésideje valahogy leteljen (ami nálunk rendkívül gyakori jelenség, és a maga rózsaszínű szemüvegén keresztül János nem volt képes észrevenni ilyesmit), hanem abban, hogy a haldokló és már senkinek a számára nem szükséges embereket talpra állítsa.
De azzal, amit a láger kórháza nyújtott, nem lehetett az embereket megmenteni. És Duszja nővér a saját 30 dekás reggeli kenyérfejadagját cserélte be a faluban fél liter tejre, és ezzel a tejjel hozta vissza Jánost (és őelőtte még másokat is) az életbe...
Duszja nővér személyén keresztül szerette meg János országunkat és mindannyiunkat. És igyekezettel kezdte tanulni a láger börtönőreinek és őrkatonáinak a nyelvét - a roppant gazdag orosz nyelvet. Kilenc esztendőt ült le lágereinkben, Oroszországot csupán a börtönvagon ablakából, kis képeslapokról és a lágeren keresztül láthatta meg. És mégis - megszerette.”
Rózsás János pedig ekképpen beszélt nekünk Szolzsenyicinről a csíkszeredai polgármesteri hivatal fogadótermében:
„Közös lágerben voltunk Kazahsztánban, és haláláig tartó barátság szövődött köztünk. Csodabogaraknak számítottunk, akik nem a konyha, hanem a könyvtár körül sündörögtek. Kis illegális irodalmi társaság alakult körülötte, sokszor olyan szerzőkkel foglalkoztunk, akik ugyanúgy ültek, mint mi. Ő korábban szabadult, én későbben, címet nem cserélhettünk, mert akkor kaptuk volna rögtön a következő tíz évet kémkedésért, merthogy ezáltal kölcsönösen beszerveztük egymást. Amikor az Iván Gyenyiszovics egy napja című könyve megjelent 1962-ben a Novij Mir irodalmi folyóiratban, sok részlete visszaköszönt belőle közös életünknek, hiszen én is ültem abban a táborban.
Én rajtuk keresztül felvettem a kapcsolatot Szolzsenyicinnel, levelezni kezdtünk irodalmi témákról. Aztán mikor politikailag kényelmetlen személlyé vált, a leveleimet a feleségének címeztem. Azt hittük, hogy kicselezzük a KGB-t; naiv dolog volt. Amikor 1974-ben kiutasították a Szovjetunióból, megkeresett engem Moszkvából a politikai kiadó, hogy írjam meg az emlékirataimat a számukra. Abban bíztak, hogy én Szolzsenyicinnel ellentétben jót fogok írni a lágeréletről, mert szeretem az orosz kultúrát, foglalkozom az orosz irodalommal, együtt érzek a világ legtöbbet szenvedett népével.
Rákérdeztem, hogy mindezt honnan tudják. Közölték, hogy olvasták a Szolzsenyicinnek írt összes levelemet. Úgy gondolták, hogy én majd ellenpontja leszek a barátomnak. Eleinte nem akartam megírni, de aztán mégis megírtam, persze nem kaptam érte dicséretet. Nem azt kapták, amit vártak. Szerencsémre éppen közbejött a gorbacsovi korszak. Később kikerült Münchenbe a kéziratom, ahol meg is jelent. Közölték velem illetékes elvtársak, hogy belőlem nem csinálnak mártírt, nem leszek magyar Szolzsenyicin.”
Később azért mégis csak elvégezte azt, amiért megérdemli a magyar Szolzsenyicin elnevezést: a Gulág lexikonba átmentette a szovjet lágerekben szenvedő ártatlan magyar foglyok élettörténeteit. Különösen kényes arra, hogy sokan összetévesztik a gulág fogalmát a lágerrel. Leszögezi:
„A Gulág az a különleges intézményrendszert, az ügyosztályt jelenti, ami a lágereket működtette, szervezte. Szolzsenyicin adatai szerint közel 40 ezer lágerben 6-7 millió lágerlakó raboskodott. Ebből körülbelül 100 ezer volt magyar. Elfogásunk pillanatában szovjet állampolgároknak minősítettek és ilyen minőségben hazaárulásért ítéltek el tíz évre. Én akkor úgy tudtam, hogy soha nem léphetek többé a hazám földjére.
Amikor kiderült, sőt bizonyossá vált, hogy 1953 nyarán összeszedett, Lembergben összegyűjtött körülbelül ezerötszáz magyar, nők és férfiak, hazajöhetnek, – az első szívfájdalmunk az volt, vajon mire jövünk haza? Ugyanis, mint külföldi állampolgárok, nem levelezhettünk hozzátartozóinkkal, nem tarthattuk a kapcsolatot szeretteinkkel. Mi történt velük az elmúlt nyolc-tíz évben? Hogyan ért véget a háború a mi vidékünkön? Ki és hogyan élte túl a front és megszállás borzalmait? Ki fogad bennünket, és lesz-e, aki hazafogad minket?
A Lembergben várakozás hónapjaiban mindenkit hívattak a parancsnokságra. Meg kellett neveznünk, hogy hová és kihez akarunk hazamenni. Jaj volt annak, akit másodszor is hívattak és közölték vele: az általa megadott cím nem jó, nem megfelelő, nevezzen meg másikat! Vagy akinek végül azt mondták: majd kijelölt lakhelyre megy haza. Idegőrlő hónapok voltak, amit várakozással töltöttünk a gyűjtőtáborban. Néhányan megzavarodtak közöttünk...”
A hazaérkezésről:
„Két csoportban indították útnak a hazatérésre váró, volt magyar rabokat. A-tól P-ig, majd R-től Ja-ig, az orosz ABC sorrendje szerint. A második csoportba kerültem, amely az első csoportot egy hét múltán követte, 1953 november 24-25-én. A szovjet kísérők nem zárták be a vagonok ajtaját, nem féltek szökéstől. Engedélyezték, hogy a magunk varrta nemzetiszín zászlókkal feldíszítsük mind a mozdonyt, mind pedig a vagonokat.
November 25-én délelőtt történt az átadás-átvétel még a szovjet oldalon, Csap állomáson. Minden huzavona nélkül átolvastak minket név szerint a vagonokból a magyar, keskeny nyomtávú síneken várakozó személykocsikba. Délben indult el a szerelvény, a fegyvertelen kísérő orosz katonák leugráltak, és sapkájukkal integettek, szerencsés utat kívánva... Átértünk a magyar oldalra, és a vonat lassan gördült tova, majd hirtelen lefékezett.
A töltést szegélyező fűzbokrok fedezékéből orosz egyenruhás katonák rohanták meg a szerelvényt, de magyarul rivalltak ránk: - Felhúzni az ablakokat, az előtérből bemenni, és leülni a kupéban! És láttuk, ahogy az állig fegyverzett marcona katonák lövésre készen tartott géppisztollyal ácsorognak a vasúti kocsik lépcsőin... Szinte megkövülten, némán ültünk a helyünkön, a vonat pedig robogni kezdett, most már a magyar rónán át, ragyogó napsütésben...
A Nyíregyháza melletti Sóstófürdő egyik üdülőjébe kísérték lehorgasztott fejű csapatunkat...Ott a belügyi kormánybiztos kemény beszédet tartott: mire jöttünk haza, és mihez tartsuk magunkat. Aztán helyrevergődtünk a kijelölt, bútor nélküli szobákban. Őrök állták körül az épületet, szoros csatárláncban. Kibiztosított géppisztollyal ellenséges vagy talán riadt tekintettel lesve mozdulatainkat...”
Rózsás János nyolcvanöt éves korában, annak ellenére, hogy súlyosan mozgássérült, vállalta az élete nagy élményének számító erdélyi-székelyföldi körutat, melynek állomásai: Kolozsvár, Gyimesek, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Barót és Gyergyószentmiklós voltak, s megosztotta velünk a gulág-lét tanulságait és a lágerben kötött irodalmi barátság történetét. Köszönet érte.
Cseke Gábor. Új Magyar Szó (Bukarest)

[Az Új Magyar Szó budapesti baloldali lapokból újraközöl cikkeket]
Kövér László, a két macska
Übü király mennyországa
Aczél Endre, Népszabadság
Egy erdélyi barátommal, aki parlamenti képviselő Bukarestben, azon viccelődtünk a kettős állampolgárságról szóló magyarországi törvény hallatán, hogy ő, ha felvenné a magyar állampolgárságot, papíron akár két parlamentnek is lehetne elnöke.
A bukarestinek és a budapestinek: egyidejűleg. Miért is ne? Valóban világtörténeti jelentőségű eseménynek számítana, ha két szomszédos ország parlamentjét egyugyanazon ember vezetné, körülbelül Karinthy modorában: „Álmomban két macska voltam és játszottam egymással.”
Kövér László, a magyar Országgyűlés fideszes elnöke nem álmában lett Karinthy-epigon, hanem a nemzetegyesítés „véres valóságában”: tiszteletbeli elnökké választotta őt egy romániai (inkább székelyföldi) magyar párt, az MPP. Mely, ellentétben a kétharmados Fidesszel, még csak nem is ugrotta meg az ötszázalékos parlamenti küszöböt, azaz nincs képviselete Bukarestben, ráadásul vezére, Szász Jenő még a székelyudvarhelyi polgármesteri tisztét is elveszítette a legutóbbi választásokon. (Viszont az Erdély és Órománia egyesítéséről szóló nemzeti ünnepen, december 1-jén vidáman pezsgőzött Basescu elnökkel a Cotroceni-palotában. Medgyessy? Ugyanaz egy budapesti szállodában, ugyanakkor? Mit kapott érte idehaza, tetszenek emlékezni?)
Ha Kövér valóban a Fidesz második embere, akkor ez a marosvásárhelyi esemény különösnek mondható. Tudniillik a Fidesz és Orbán száz százalékig elkötelezte magát Tőkés László mellett, aki azonban Szászt körülbelül annyira szereti, mint Petőfi a tejfölös tormát. Tőkés a minap – nemcsak az RMDSZ, hanem Szász MPP-je ellenében is – pártot kívánt alapítani Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) néven.
A támogató cédulák körüli visszásságok (keményebben: csalások) azonban majdnem kilátástalanná teszik az EMNP bejegyzését, ilyenformán az MPP marad egy darabig az RMDSZ „hivatalos” alternatívája. De ebben a minőségében elég agresszív. Szászék felszólították a magánéleti botrányokkal terhelt Tőkést, hogy éljen tisztességes családi életet, és ne „rágalmazza” az MPP-t; másfelől közölték, hogy az erdélyi magyarság 85 százalékát képviselő RMDSZ mint kormánytényező „közösségáruló, népnyúzó és ciános”.
Azt megszoktam, hogy az RMDSZ, mert nem táncol a Fidesz karmesteri pálcájára, ellenség. Az azonban új, hogy a nagy magyar kormányzó erő olyan fokon vegyen pártfogásába egy jelentéktelennek is mondható romániai magyar politikai erőt, mint Kövér tette. Arról mindig is tudtam, hogy létezik Kövér– Szász-tengely, de azért Tőkés püspök, EP-alelnök talán többet érdemelne, mint azt, hogy a Fidesz az ő pártcsírájával szemben lehorgonyozzon a „reménytelen” MPP mellett.
Csak nem az van, hogy Tőkés és Szász a magyar kormány pénzbeli támogatásáért versenyez, és az MPP Kövért lengeti maga előtt, mint szponzort? Mindegy. A lényeg az, hogy csak ne az RMDSZ nyerjen. Inkább bukjanak a törpepártok együtt, az egyik Orbán-, a másik Kövér-kitűzővel. Új Magyar Szó (Bukarest)

Markó: nem tetszett, hogy Eckstein a verespataki ügyre hivatkozva mondott le 
Markó Béla szerint Eckstein-Kovács Péternek nem kellett volna a verespataki aranykitermelés ügyéhez kötni lemondását. A miniszterelnökhelyettes hozzátette, hónapok óta tudott az államelnöki tanácsos lemondási szándékáról. “Nem tetszett, hogy Eckstein-Kovács Péter a verespataki aranykitermelés kérdésében képviselt, Traian Băsescu véleményétől különböző álláspontjához kötötte lemondását, ugyanis már hónapokkal a lemondás előtt tájékoztatott engem ebbéli szándékáról. Akkoriban még a verespataki ügy nem volt a politikai napirend középpontjában” - vázolta Markó, aki hozzátette: szövetségbeli kollégájának Verespatak kapcsán képviselt álláspontja mindvégig következetes volt. “Eckstein-Kovács Péter nem is olyan rég még az RMDSZ szövetségi elnöki tisztségéért indult. Miért akart egy olyan alakulat elnöke lenni, amely ilyen kockázatokban érintett?” - tette fel a kérdést az RMDSZ februárban leköszönt elnöke. Eckstein-Kovács Péter szeptember elsején jelentette be lemondási szándékát államelnöki tanácsosi pozíciójáról. A kisebbségügyi tanácsadó a Verespatak ügyében képviselt véleménykülönbségekkel indokolta lemondását. (agerpres) Transindex.ro

Eltűnnek a magyar tagozatok Kolozsváron? 
Megszűnhetnek a magyar tagozatok Kolozsvár külvárosi lakónegyedeinek iskoláiban, mert legtöbb szülő jó nevű iskolákba íratja a gyermekét, így a külvárosi intézmények magyar tagozatain nem jön össze az osztálylétszám.
A tavalyi tanévig magyar tagozatunk is volt, de mivel kevesebb volt a gyerekszám, mint, amit a tanügyi törvény megenged, arra kényszerültünk, hogy más iskolákba osszuk be a gyerekeket – mondta a műsorban Livia Cioban, az egyik kolozsvári iskola igazgatónője. Kolozsváron a 80 általános és középiskola közül csupán 11-ben folyik magyar nyelvű oktatás is. Ezek közül öt a belvárosban, hat pedig a jóval népesebb külvárosi lakónegyedekben működik. A 94 ezer kolozsvári diák közül 10 200 tanul magyarul ebben a tanévben.
Duna Tv, Híradó. Erdély.ma

Elhunyt Tankó Albert
77 éves korában elhunyt Tankó Albert /Szentegyházasfalu, 1934. máj. 20. Székelyudvarhely, 2011. szeptember7./ fafaragó és öregcserkész, Székelyudvarhely köztiszteletben álló polgára.
A szentegyházi születésű Tankó Albert tanítóként Kecsetben kezdett dolgozni, ott kapcsolódott be a népi kultúra, a népművészet ápolásába.
Később a székelyudvarhelyi Tanulók Házának lett az igazgatója, ő vezette a faragókört és a turszitika-kört is. A rendszerváltás után többedmagával újraszervezte a cserkészmozgalmat, a Romániai Magyar Cserkészszövetség vezetőségének tagja volt, ugyanakkor a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség elnöki teendőit is ellátta.
A Budvár cserkészcsapat vezetője volt mindaddig, amíg egyre súlyosbodó betegsége ebben meg nem gátolta. Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)