Erdélyi Digitális Tudománytár
807978 oldal tudományos és kulturális tartalom
Művészeti Szalon 1926-1932

Képes havi folyóirat Kolozsvárt 1926 és 1932 között. Alapítója és főszerkesztője Hirschler József, felelős szerkesztője Kende János. A Providentia nyomdánál megjelentetett kisfólió méretű lap mindenekelőtt művészettörténeti feltáró és ismeretterjesztő írásoknak adott helyet. Emellett kitekintést nyújtott a képzőművészet korabeli egyetemes irányzataira és alkalmasint hazai eseményeire is. Múltba tekintő, a klasszikus értékeket fölkutató szellemi igazodását Hirschlernek az itáliai kultúra iránti mély vonzódása és tudós egyházművészeti képzettsége határozta meg. Maga is több tanulmányt közölt a folyóiratban az itáliai reneszánsz festészetről és építészetről, valamint az olasz-magyar művelődési kapcsolatokról. A szerkesztés gyakorlati munkáját tanári elfoglaltsága mellett Kende János végezte. Illusztrációival, rajzaival s ugyanakkor kritikai írásaival a grafikus Tóth István volt segítségére. A lap történetéről bővebben itt.

Tartalomjegyzék